• Az MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2023

    Kedves Testvérek!

    Árpád-házi Szent Erzsébet személye és életpéldája több, mint 800 éve csodálattal tölti el a keresztényeket. Ma, amikor a közbeszéd jellemzően olyan embereket állít példaképként elénk, akik nem érdemeik által tettek szert hírnévre vagy gazdagodtak meg, Szent Erzsébet személyében egy olyan emberre emlékezünk, aki számára a földi jólét és a hírnév születésétől fogva adott volt, mégsem félt lemondani róluk, hogy az igazi javakban, Isten előtt gazdagodhasson.

    Magától Szent Erzsébettől nem maradtak ránk írásos emlékek, naplók vagy levelek: amit tudunk róla, azt legendákból és életrajzokból ismerjük, amelyek a szentté avatására készülve vagy az azt követő időkben íródtak. Ez azonban mégsem jelent hiányt, sőt. Ma, amikor szinte minden témában bárkinek joga van ahhoz, hogy megszólaljon és véleményt nyilvánítson, Szent Erzsébet hallgatása különösen is beszédes, mert ő a tettei által beszél.

  • Az MKPK körlevele a 2023. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

     

    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele
    a 2023. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

     

    Kedves Testvérek!

    Ima – böjt – alamizsna: ez a három tanács legyen kísérőnk az idei nagyböjti utunkon is!

    Az első század keresztényei a szentmisére vitték magukkal a szegényeknek szánt adományaikat, és régi böjti hagyomány az Egyházban a böjtöléssel megtakarított javakat a szegényeknek felajánlani.
    Amikor Szent Pál apostol a Galatáknak írt levelében beszámol a korai Egyház életéről, fontosnak tartja leírni: „Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni” (Gal 2,10).