Hirdetések,  Koronavírus

A templomokban továbbra is zavartalanul zajlanak a liturgikus események

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága – az Operatív Törzs 2020. március 11-i tájékoztatóján elhangzott miniszteri bejelentés alapján, mely szerint a kormány rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett az ország teljes területére a koronavírus további terjedésének megakadályozása okán – az alábbiakat tette közzé.

Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben mindenben követjük a hatósági előírásokat, amelyeket intézményeink közvetlenül is megkapnak. A kormánydöntésben szereplő száz főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartásának tilalmára vonatkozóan a Miniszterelnökség arról tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy a kivételek közé tartoznak a templomi liturgikus események is.

Jelen nehéz helyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be, mégis felelősen és óvatosan kell eljárni. Aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, mielőtt közösségbe megy.

A korábban kiadott rendelkezések továbbra is élnek. Ezekkel összhangban a hatóságokkal mindenben együttműködünk, és figyelemmel vagyunk az általuk adott általános irányelvekre. A nagyobb létszámú rendezvényeink esetében az arra illetékesek eseti döntést fognak hozni. Adott esetben készülünk online közvetítésekkel is.

Forrás: Váci Egyházmegye

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .