Egyházközségi napközis tábor 2026.
Kedves Érdeklődők!
Örömmel hirdetjük, hogy idén is megszervezésre kerül a Tápiósülyi Egyházközségi Napközis Tábor (TENT) azoknak a gyerekeknek, akik már elvégezték a 2. osztályt, de még nem kezdték el a 6. osztályt.
A tábor június 30. és július 4. (kedd-szombat) között kerül megszervezésre a sülyi plébánián. Várhatóan reggel 8 és 9 óra között várjuk a gyerekeket és a programok délután 5 órakor érnek véget.
A résztvevők számára napi 3 étkezést biztosítunk (tízórait, meleg ebédet és uzsonnát). A meleg étkeztetésről a sülysápi Mónika konyhája gondoskodik.
Igyekszünk minél színesebb programot kínálni a gyerekeknek, lehet számítani akadályversenyre, sport foglalkozásokra, valamint művészeti délutánra és egyéb izgalmas programokra. Mindezek mellett egy lelki ívet is magába foglal a tábor.
A tábor idei témája: Látogatás a középkorba, lovagok, Szent Ferenc. Együtt megismerjük, majd megtanuljuk a lelki fegyvereinket használni. Részletesebb programról a tábor előtt küldünk tájékoztatást.
Arra biztatunk mindenkit, hogy aki komolyabban érdeklődik a tábor iránt, mihamarabb jelentkezzen.
A tábor költsége 5.000 Ft/fő/nap, mely magában foglalja a napi 3 étkezést és a táborhoz szükséges kellékek biztosítását (tisztító- és fertőtlenítőszerek, sporteszközök, kézműves foglalkozás, meglepetés program…). Testvéri kedvezmény igénybevételére van lehetőség, amely azt jelenti, hogy kettő vagy több testvér esetén egy gyermek után kell teljes árat fizetni, a többi testvér napi díja 4.000 Ft. Ezek az árak nem alakultak volna ilyen kedvezően a Tápiósülyi Kisboldogasszony Plébánia és a Váci Egyházmegye támogatása nélkül.
Sok szeretettel várjuk a gyerekeket!
Érdeklődni a tapiosuly.tabor@gmail.com címen vagy +36 30 721 0132 (Kiss Anita) és +36 30 695 8697 (Pesti Dóra) telefonszámon lehet.