-
Ilyen volt a 2024-es TENT
2024. június 25. és 29. között szervezték meg a Tápiósülyi Egyházközségi Napközis Tábort. Anita és Dóri írt az egy hét élményeiről.
Az ötödik napközis táborunkban rekordot döntöttünk, ugyanis ötven alsó tagozatos gyerek zsivajától volt zajos a plébánia udvara öt napon keresztül. Az ötös számot nem tudtuk a kiscsoportok beosztásánál is alkalmazni, ugyanis ezesetben már hét csoportra volt szükségünk. Ennyi kiscsoport még egyszer sem indult a TENT történelmében, viszont elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a gyerekek meg tudják beszélni a nap témáját, mindenkire sor kerüljön a játékok során, illetve, hogy jobban megismerjék egymást. Az ötven gyerkőcöt húsz segítő terelgette, szerette és játszott velük nap, mint nap. Idén a szeretet hatalmas témáját boncolgatva, próbáltuk megtanulni Jézustól, hogyan szeressük egymást, önmagunkat és hogyan szeressünk közösségben.
-
-
TENT Beszámoló 2023
TENT
2023. augusztus 07-11.
Idén augusztusban már negyedik alkalommal került megrendezésre a Tápiósülyi Egyházközségi Napközis Tábor (TENT), 48 résztvevő gyerekkel és 26 segítővel. Idén sikerült az eddigi legmagasabb létszámot elérnünk. A táborba alsó tagozatos és ötödik osztályos tanulókat invitáltunk. A tábor témája ebben az évben egy Jézus utáni nyomozás volt. A Megváltó csodatettei után kutattak a nyomozóink a gyerekek segítségével hétfőtől péntekig.
Minden nap az érkezés után fakultatív játékokkal vártuk a lurkókat, majd reggeli imával és énekléssel készítettük elő a szívünket Isten igéjének befogadására. Naponta előadások keretein belül dolgoztuk fel például a víz borrá változtatását a kánai menyegzőn, a csodálatos kenyérszaporítást, valamint a vakok és bénák meggyógyítását. Az előadások utáni kiscsoportos beszélgetéseken pedig átbeszélésre kerültek az aznapi témák a csoportvezetőkkel, ahol természetesen a szórakoztató játékok is helyet kaptak. Nagy közös játékokat is játszottunk a hét folyamán, és a tánc sem maradhatott el, dicsőítő zenék koreográfiáit gyakoroltuk be közösen. Az ebéd elfogyasztása után minden nap szakítottunk időt csendespihenőre, ahol a választható programok között volt mesék meghallgatása a segítők felolvasásában, színezés, és a legtöbb résztvevőt érdeklő opció, a bábszínház is.
A programok között volt előadás, a teremtésvédelem témájában, illetve izgalmas akadályverseny is, ahol nyomokat követve kellett megtalálnia a csapatoknak a következő állomást. A résztvevő gyermekek sok érdekes és aktuális dolgot megtudhattak a ministránsokról, kézműveskedhettek, ezek mellett pedig csütörtökön egy sportdélutánt is tartottunk, ahol mindegyik sportolási lehetőség nagy népszerűségnek örvendett. A tápiósülyi plébánia udvara remek helyszínnek bizonyult, ahol mind röplabda pálya, focipálya, csocsó, – és pingpongasztal is megtalálható. A pénteki, utolsó napon a gyermekek családtagjait is vártuk egy közös KVÍZ játékra, utána pedig a záró szentmisére, amit Pálfalvi Tamás plébános atya celebrált.
Idén is vendégül láthattuk Kovács Virág nővért a Ferences Mária misszionárius rendből, aki nagyon jól érezte magát a kicsik között.
Igazán hálásak vagyunk minden kedves testvérünknek, akik adományaikkal (sütemény, gyümölcs, sós ropogtatnivaló) hozzájárultak a résztvevők és a szervezők mosolyához.
Jövőre is nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A tábor fotói megtekinthetők az alábbi linken: TENT 2023.
-
Egyházközségi napközis tábor – TENT 2023
Kedves Érdeklődők!
Örömmel hirdetjük, hogy idén is megszervezésre kerül a Tápiósülyi Egyházközségi Napközis Tábor (TENT) azoknak a gyerekeknek, akik már elvégezték a 2. osztályt, de még nem kezdték el a 6. osztályt.
A tábor augusztus 7. és augusztus 11. (hétfő-péntek) között kerül megszervezésre a sülyi plébánián. Várhatóan reggel 8 és 9 óra között várjuk a gyerekeket és a programok délután 5 óra magasságában érnek véget. Igény szerint tudunk biztosítani korábbi illetve későbbi gyermek felügyeletet.
-
Egyházközségi napközis tábor – TENT 2022
Kedves Érdeklődők!
Örömmel hirdetjük, hogy idén is megszervezésre kerül a Tápiósülyi Egyházközségi Napközis Tábor (TENT) azoknak a gyerekeknek, akik már elvégezték a 2. osztályt, de még nem kezdték el a 6. osztályt.
A tábor június 28. és július 2. (kedd-szombat) között kerül megszervezésre a tápiósülyi plébánián. Várhatóan reggel 8 és 9 óra között várjuk a gyerekeket és a programok délután 5 óra magasságában érnek véget. Igény szerint tudunk biztosítani korábbi illetve későbbi gyermek felügyeletet.
-
TENT 2021
Beszámoló az egyházközségi napközis táborról
A tavalyi sikeres napközis tábor után újra valami hasonlót szerettünk volna létrehozni a gyerekek számára. Idén már sokkal tapasztaltabbak voltak a szervezők, így a hétfő délutáni regisztrációt követően 5 teljes napot töltöttünk együtt. Igazán színes, érdekes, izgalmas és nem utolsó sorban tartalmas programokkal készültek a tábor vezetői. Idén a téma a Szent Család és az Eucharisztia volt, ezzel kapcsolatban pár lelkes és tehetséges segítőnk minden nap készült a táborozóknak valami, a témához illő előadással.
Ebben az évben majdnem dupla annyi gyerkőccel találkozhattunk, egészen pontosan 36-an voltak.
Pár napra két ferences nővér, Virág nővér és egy lengyel nyelvű nővér, Ola is velünk táborozott, akiket a gyerekek hatalmas szívvel befogadtak, ők pedig szívesen játszottak, beszélgettek velük.
Az első napunk Szent József személye köré épült, ezzel kapcsolatban láttunk egy érdekes és tartalmas előadást, majd alaposan átbeszéltük a témát a kiscsoportokban. A lelki tartalom és töltődés mellett, nem maradhatott el az ismerkedés, játék és persze a táborhely, illetve a plébánia területének megismerése sem. Szerda délelőtt Szűz Mária alakjával foglalkoztunk, délután pedig kiscsoportokban elindultunk egy közös városjátékra, mely során Sülysáp különböző pontjain lévő próbákat kellett kiállni. Csütörtökön Jézusról láthattunk egy rövid előadást, délután pedig kezdetét vette a sport bajnokság.
A tábor utolsó napján, délelőtt a kiscsoportok elbúcsúztak egymástól, majd Mezei Máténak köszönhetően bográcsos gulyáslevest ebédeltünk. Egy kis csendespihenő után érkeztek a szülők nyíltnapunkra, melyet egy Kahoot kvízzel nyitottunk meg. Ezt követően a családoknak lehetőségük volt kézműveskedni, sportolni, beugrózni és belelátni egy kicsit a tábor életébe.Idén is tanultunk táncokat, melyeket hatalmas lelkesedéssel mutattak be a gyerekek a szüleiknek, sőt örömmel fogadtuk, hogy még a szülők is beálltak táncolni. Délutáni programunkat Horváth Berci atya által celebrált hálaadó szentmisével zártuk, melyre nem csak a táborozókat és családjaik hívtuk meg, hanem az egész egyházközséget is. Hála a sok sütemény felajánlásnak, még a mise után is össze tudtunk ülni egy kis szeretetvendégségre a plébánián.
Reméljük jövőre is viszont látunk benneteket és színesebbnél színesebb programok keretében együtt építhetjük Isten Országát.Gulyás Anita