Lelki tükör 7 főbűn alapján
A hét főbűnről Szent János így ír: “Minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága, az élet kevélysége, nem az Atyától származik, hanem a világtól.” (1 Jn 2, 16) Tanqerey, az aszketika mestere szerint a hét főbűn a következőképpen viszonyul a hármas kívánsághoz: “A büszkeségből származik a kevélység, az irigység, a harag, a test kívánságából a torkosság, a bujaság és a restség, a szemek kívánságából pedig a fösvénység. A hét főbűn nem is bűn, hanem bűnre való hajlandóság. Mégis bűnnek nevezik, mert bűnre visz. Főbűnöknek pedig azért nevezik, mert sereg más bűnnek forrásai.“
Az 1. főbűn: A KEVÉLYSÉG
A kevélység a jogos önbecsülés eltévelyedése. Az ember elfelejti, hogy Isten minden jó forrása, és magának tulajdonítja jó tulajdonságait, vagy kizárólag a maga javára, a maga dicsőségére cselekszik.
Elismerem, hogy összes természetes és természetfölötti jó tulajdonságaimmal Isten ajándékozott meg engem? Tetszelgek jó tulajdonságaimban?
Magamnak tulajdonítom erényeimet? Nagyítom jó tulajdonságaimat? Szemet hunyok gyarlóságaim fölött? Magam elé helyezek igazságtalanul másokat? Bírálok másokat? Zúgolódok? Kívánom, hajszolom mások dicséretét? Felebarátom javát Isten dicsőségére vagy a magam haszna miatt keresem? A jámborságban önmagamat keresem? Panaszkodom Istenre és az imában a vigasztalást keresem?
KEVÉLYSÉGBŐL FAKADÓ HIBÁK
- Az elbizakodottság
Az elbizakodottság rendetlen vágy és remény, hogy erőnkön felül nagy dolgokat művelünk.
Azt hiszem, hogy meg fogom oldani a legnagyobb kérdéseket? Ítéleteimet, véleményemet mindig okosnak tartom? Tudok kételkedni?
Azt hiszem, hogy elég okos vagyok ön magam vezetéséhez? Oktalanul kiteszem magam a bűn alkalmainak, mert úgy gondolom, hogy nem vagyok visszaeső?
- A nagyravágyás
A nagyravágyás a megtiszteltetés, a méltóság, mások becsülésének rendet len szeretete és keresése.
Nagyvonalúságról, apostoli buzgóságról, jellemem erejéről álmodom, vagy az alázatosság útját járom? Keresem a meg nem érdemelt megtiszteltetéseket? Magam miatt keresem őket vagy lsten dicsőségére? Önmagukért szeretem a tisztségeket, vagy mert bennük embertársaimat szolgálhatom? Alávaló vagyok? Megalkuvó? Gyáva? Másokra kényszerítem a magam meggyőződését? Keresem a jó állásokat?
- A hiúság
A hiúság mások becsülésének rendet len vágya. Amikor az ember túlzottan becsüli magát, azt kívánja, hogy mások is szeressék.
Elvárom, hogy jó tulajdonságaimért engem dicsérjenek, vagy a tiszteletet Istenre hárítom? Dicsekvő vagyok? Szeretek beszélni mindarról, ami rám előnyös fényt vet, vagy, mások nagyrabecsülését kívánom? Úgy terelem a beszélgetés fonalát, hogy kitűnjenek erényeim, abban a reményben, hogy hallgatóim menteni fogják hibáimat? Alakoskodóan az erény színeit öltöm magamra, hogy gondosan leplezzem vele hibáimat?
- Egyéb hibák
Kitartóan kérem a kísértésben lsten kegyelmét? Elveszítem a kedvem, ha mégis elbukom? Van kellő bátorságom hibáimat megvallani a szentgyónásban? Engedek, ha nem nekem van igazam? Bántó a társaságom? Vitáim széthúzást idéznek elő? Keserű, sértő, igazságtalan szavakat használok, hogy másokat megalázzak? Csak bírálom, de nem teljesítem elöljáróim kérését?
A 2. főbűn: AZ IRIGYSÉG
Az irigység hajlandóság a mások javán való elszomorodásra, ha azt úgy fogjuk fel, mint saját fölényünk csorbulását. Együtt jár vele a vágy, hogy hiányozzék felebarátunkból az a jó, amely véleményünk szerint, vagy a valóságban árnyékba helyez minket. Meg vagyok győződve felsőbbrendűségemről?
Elszomorodom, ha másnak jobban megy? Rosszul esik nekem, ha mást di csérnek? Igyekszem leszállítani más dicséretének értékét? Túlságosan szeretem a magam javát? Félek attól, hogy más elragadja?
Gyűlölöm azt, akire irigy és féltékeny vagyok? Rosszat beszélek róla, rágalmazom, befeketítem őt? Rosszat kívánok neki? Botrányt okozó a viselkedésem? Hajszolom a munkát? Nem riadok vissza a tisztességtelen mesterkedésektől sem?
A 3. főbűn: A HARAG
A harag lehet szenvedély és érzelem. Mint szenvedély, az erőszakos visszahatás vágya, amelyet valamely szenvedés, fizikai vagy erkölcsi ellenhatás vált ki. Mint érzelem, erős vágy, hogy valamely támadót megbüntessünk.
Csak annak a megbüntetését óhajtom, aki megérdemli? Annyira, amennyire megérdemli? Csak addig terjed a haragom, ameddig a sértés terjed? Kívánom, más baját? Türelmetlen vagyok, és a legkisebb ellenkezés, sikertelenség is kihoz a sodromból? Gyűlölet kíséri a haragomat? Ingerülten, mértéken felül bosszankodom? Erőszakos vagyok? Kívánom ellenfelem, felebarátom betegségét, halálát? Áruló vagyok? Felbujtó vagyok? Méregkeverő vagyok?
A 4. főbűn: A TORKOSSÁG
A torkosság az evés, ivás rendetlen szeretete.
Idő előtt van szükségem az ételre, italra? A megszabott időn kívül van szükségem rá? Betegesen keresem az ínyencségeket? Túlzó gonddal készítem az ételeket? Többet eszem, iszom, mint amennyit egészségem megkíván? Mohón, falánkul eszem, állat módjára tömöm magamba az ételt? Társaságban csak evésemre figyelek vagy a beszélgetésünkre?
Az 5. főbűn: A BUJASÁG
A bujaság az a rendetlen hajlam, amely a nemi élvezetet a házasságon kívül keresi.
Szándékosan, önmagukért keresem az élvezeteket? Kedvelem a léha társaságot? Rendszeresen járok léha társaságba? Olvasok, terjesztek pornográf újságot, könyvet? Másokat is bűnre csábítok? Zsarnoki megszokással elfojtok magamban minden törekvést a tökéletességre, csakhogy megtarthassam örömeimet? Minden áron élvezni akarom ezeket az örömöket?
A 6. főbűn: A RESTSÉG
A restség hajlamosság a tétlenségre vagy a cselekvésben való hanyagságra. Az akarat gyengesége, mely fél az erőfeszítéstől. A rest ki akar kerülni min den fáradságot, mindent, ami megzavarhatná pihenését.
Hanyag vagyok, aki csak ímmel-ámmal végzi a munkáját? Nem törődöm azzal, hogy valamit rosszul csinálok? Közönyös vagyok? Naplopó vagyok? A munkát a végletekig halogatom? Irtózom a fáradságtól? Különböző ürügyek alatt lanyhán végzem jámborsági gyakorlataimat? Elhanyagolom a lelkem üdvösségéhez szükséges vallási kötelezettségeket? Elhanyagolom állapotbeli kötelességeimet?
A 7. főbűn: A FÖSVÉNYSÉG
A fösvénység a földi javak rendetlen szeretete. A rendetlenség megmutatkozhat a javak megszerzésének szándékában, felhasználásának módjában.
Önmagáért keresem a vagyont? A vagyon a végső célom? A vagyont azért keresem, hogy élvezetet, tiszteltséget szerezzek vele? Túlságosan töröm magam a vagyon után? Minden eszközt felhasználok a megszerzésére? Adakozom eleget jótékony célokra? Csak gyűjtögetem, nézegetem, simogatom a pénzt? Millióim által hatalomra akarok szert tenni, hogy másokon uralkodhassam? Mindenféle élvezeteket vásárolok a pénzemen? Környezetem utánzója vagyok?
A SZENTGYÓNÁS MÓDJA
- A Szentlélek segítségét kérjük:
Szentlélek Úristen, add kegyelmedet, hogy bűneimet felismerjem, szívből megbánjam és őszintén meggyónjam.
- Lelkiismeretvizsgálat.
- A tökéletes bánat felindítása.
- Belépve a gyóntatószékbe köszönünk, letérdelünk, keresztet vetünk és megvalljuk bűneinket. A pap előtte hívja a Szentlelket, és szentírási részt olvashat.
Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, lelki atyám, hogy utoljára gyóntam … , és azóta ezeket a bűnöket követtem el.
Elmondjuk az utolsó gyónás óta elkövetett bűnöket, és feltesszük kérdéseinket, ha vannak. Végül mondjuk:
Más bűnömre nem emlékszem.
Ezután meghallgatjuk a lelkiatya szavait, válaszolunk kérdéseire, fogadjuk az elégtételt és elmondjuk a bánatimát:
Teljes szívemből bánom, hogy bűneimmel a Jóistent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, kerülöm a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat, kérek üdvös elégtételt és feloldozást.
A pap feloldozó szavai:
Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked és adja meg a békét, és én feloldozlak bűneidtől az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
A gyóntató feloldozó szavaira keresztet vetünk és ráfeleljük: Ámen.
A pap szavai: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!
Válaszoljuk: Mert örökké szeret minket.
A pap szavai: Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével!
Válaszoljuk: Istennek legyen hála!
- Ezután, köszönünk és távozunk, elimádkozzuk, elvégezzük az elégtételt.
GYÓNÁS UTÁNI HÁLAADÓ IMA
Mennyei Atyám, hálát adok, mert ismét megtapasztalhattam jóságodat, irgalmadat. Bocsáss meg, mert nem szeret telek eléggé, hanem gondolataim, szenvedélyeim bálványainak áldoztam. Bocsáss meg, mert olykor érzéketlen, sőt rosszindulatú vagyok embertársaimmal. Köszönöm, hogy nem hagytál el akkor sem, amikor a büszkeség és az öntetszelgés miatt csak magamat láttam. Rád bízom szívemet, gyógyítsd meg, Uram. Áldj meg, és védj a lelki lustaságtól, amely megfoszt a tápláléktól, kiüresít és szikkadttá tesz. Add, hogy segítségeddel éberen keressem az üdvösség útját, és hogy úgy szeresselek téged, ahogy egykor a bűnt szerettem. Ámen.
LELKITÜKÖR
Aligha akad a tökéletességre törekvőknek még egy olyan feladata, mint a gyónás, a bűnbocsánat szentségének vétele, amely oly sok fejtörést, és talán néha még szorongást is okoz nekünk.
Miért gyónjak? Mikor gyónjak? Milyen gyakran gyónjak? Miért van az, hogy a gyónás ilyen világos útmutatás ellenére is sok problémát okoz nekünk?
Először is azért, mert mélységesen szégyelljük bűneinket. Ezen csak nagy elszántsággal segíthetünk. Az elszántság akaratunk eredménye, de akaratunkat segíthetjük értelmünkkel, okosságunkkal. Először mindig azt mondjuk el, amit leginkább szégyellünk, aztán a többit. Van, akinek azért nehéz gyónnia, mert nem tud elvonatkoztatni a gyóntató pap személyétől.
Gyakran elveszi a “kedvünket” a gyónástól az a tény, hogy alkalomról alkalomra, évről évre ugyanazokat a bűnöket gyónjuk meg. Nem elég komoly az elhatározásunk, hogy kerüljük a bűnre vezető alkalmakat, vagy nem bízunk eléggé Isten irgalmában. Mindenképpen tudni akarjuk előre, pontosan, hogyan történik majd az, hogy egy kísértésben ellene mondunk a Sátánnak, s talán nem is hiszünk igazán abban, hogy képesek vagyunk rá. Ennek ellenszere a ráhagyatkozás, az Istenbe vetett bizalom: a mi dolgunk csak akarni, a hogyan nem ránk tartozik. Ne okoskodjunk, ne halogassunk, azzal csak ártunk magunknak. Rajta, menjünk gyónni!
A jó gyónás alapfeltétele a jó előkészület, ami alapos önvizsgálatot jelent. Az önvizsgálatban segítenek minket a lelkitükrök, melyek segítségével részletes lelkiismeretvizsgálatot végzünk.
Ennek célja nemcsak hibáink számba vétele, hanem ösztönzés is, hogy az erényekben gyarapodjunk. Az alapos önvizsgálatnak van még egy harmadik haszna is. Ha átgondoljuk hogyan, milyen körülmények között, mikor és hányszor követtük el ezt vagy azt a bűnt, megérthetjük a kísértés lélektanát, hogy könnyebben legyőzhessük azt.
A fenti lelkitükör abban tér el a hagyományostól, hogy a lelkiismeretvizsgálat szempontjait nem a Tízparancsolat, hanem a hét főbűn szerint tárgyalja.