Vízkereszt – 2023. január 06.
Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” /Mt 2,1-2/
Január 06-án, pénteken, Vízkereszt ünnepén, 18.30-kor szentmisén ünneplünk. A szentmisében lesz a vízszentelés szertartása.
Vízszentelés 2022-ben
A bölcsekhez hasonlóan mi is Isten keresésében élünk. Vándorúton vagyunk. Legyen bátorságunk ezen az úton járni. Legyen bátorságunk segítséget kérni ezen az úton, ha úgy érezzük, hogy eltévedtünk. Újból és újból fel kell emelnünk a tekintetünket, és körülnézni, hogy valóban jó irányba megyünk-e. És ne felejtsük el az evangéliumi bölcsek példáját: ők, amikor megtalálták, akit kerestek, nem letáboroztak, s aztán életük végéig az ő dicsőségében ültek. Hanem újból útra keltek. A mi sorsunk is ez, az állandó úton lét. De a Krisztussal való találkozás megmásítja az életünket nekünk is, ahogy a bölcseknek: más úton kell aztán visszatérnünk az otthonunkba. Új módon kell szemlélnünk az életünket. Isten állandóan meg akar újítani bennünket. Hogy egyre jobban észrevegyük, mit kell tennünk a világban, hogy változatos legyen az életünk. Vízkereszt ünnepe van, s a víz megújító, tisztító, felfrissítő hatása jól ismert. Járja át ma szívünket a megújulás, hogy frissen és tisztán tudjunk haladni örök célunk felé. /Részlet Sárai-Szabó-Kelemen OSB elmélkedéséből, Forrás: Magyar Kurír/