Programajánló

Ilyen volt a 2024-es TENT

2024. június 25. és 29. között szervezték meg a Tápiósülyi Egyházközségi Napközis Tábort. Anita és Dóri írt az egy hét élményeiről.

Az ötödik napközis táborunkban rekordot döntöttünk, ugyanis ötven alsó tagozatos gyerek zsivajától volt zajos a plébánia udvara öt napon keresztül. Az ötös számot nem tudtuk a kiscsoportok beosztásánál is alkalmazni, ugyanis ezesetben már hét csoportra volt szükségünk. Ennyi kiscsoport még egyszer sem indult a TENT történelmében, viszont elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a gyerekek meg tudják beszélni a nap témáját, mindenkire sor kerüljön a játékok során, illetve, hogy jobban megismerjék egymást. Az ötven gyerkőcöt húsz segítő terelgette, szerette és játszott velük nap, mint nap. Idén a szeretet hatalmas témáját boncolgatva, próbáltuk megtanulni Jézustól, hogyan szeressük egymást, önmagunkat és hogyan szeressünk közösségben.

Már szinte szokássá vált, hogy a TENT-ben imával kezdjük és azzal is zárjuk a napjainkat, délelőttönként színdarabokon keresztül ismerjük meg az nap témáját, majd ezt kiscsoportokban beszéljük meg.

A tábor első napja azonban mindig eltér ebben egy picit. Ilyenkor ugyanis az ima és a bevezető színdarab után a kiscsoportok összeismerkednek egymással és játszanak. Az első napi téma és előadás csak az ebéd és csendespihenő után kerül feldolgozásra, ebben a színdarabban idén saját magunk szeretetére és elfogadására tanított minket Jézus a dzsungelben élő törzslakókhoz ellátogató missziósokon keresztül.

A második napon a törzs tagjai kissé meginogtak hitükben a napok óta tartó esőzés miatt (hiszen így nem tudtak focizni), de hamar ráébredtek, hogy Istentől nem csak kérni kell, hanem hálát is kell adni neki. Így aznap délelőtt a kiscsoportok arról beszélgettek, „hogyan tudom ÉN szeretni Istent”. Majd pedig egy művészeti délután keretein belül leshettek be a pantomim, sport, festés, tánc és zene művészetébe. Ezúton is szeretnénk hálát adni, hogy ilyen tehetséges segítőink vannak, akik mindezt profi módon le tudták bonyolítani.

A következő napunkon a felebaráti szeretetről tanultak és beszélgettek a gyerekek, délután pedig nyakukbavéve a plébánia környékét, felkerekedtek egy izgalmas, de annál érdekesebb akadályversenyre. Az akadályverseny minden állomásán a szeretet egy-egy fajtáját élhették meg, s próbálhatták ki játékos feladatokon keresztül.

A tábor utolsó előtti napján, pénteken a megítéltek és az ellenség szeretetébe vezették be a gyerekeket a törzs lakói, ezt követően pedig a délután során érkezett hozzánk Melinda, egy vak hitoktató, akitől nagyon tanulságos és elgondolkodtató dolgokat hallhattunk, majd kis uzsiszünet után a gyerekek részt vehettek egy állati bemutatón is a MiniZoo jóvoltából.

Az utolsó napon, mielőtt elbúcsúztunk volna a törzslakóktól, megmutatták, hogy „nem csak egyedül tudok szeretni, hanem közösségben is”.
Sőt, a közösség szeretetében még nagyobb erő rejlik. Az ebédet követő záró kiscsoport után sportdélutánnal zártuk le a tábort, majd a szülőkkel közösen szentmisén adtunk hálát érte.

A tábor megvalósításához nem csak a Szentlélek járult hozzá. Köszönjük a támogatást plébániánknak, a Bethlen Gábor Alapítványnak és a Váci Egyházmegyének is.

A napközis táborban készült képek itt megtekinthetők.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .