Uncategorized

Befogadási szentmise 2017

Kedves Szülők, Édesapák, Édesanyák!

Szeretettel közöljük, hogy az elsőáldozás szép ünnepe 2017. május 21-én, a ½ 9-es szentmisén lesz.

Most pedig hívjuk Önöket gyermekeink első áldozási készülete következő alkalmára, az úgynevezett befogadási ünnepre. Helyszíne a tápiósülyi templom. / Kápolna utca 3./ Időpontja 2017. március 26. vasárnap, ½ 9-es szentmise. (ezen az éjszakán „óra-visszaállítás” !!!)

Tehát keresztelkedésre és első áldozásra készülő gyermekek, a keresztény közösségbe való befogadásának ünnepélyes szertartása lesz ez. A szülők a templomtérben, a gyerekek a szentélyben foglaljanak majd helyet. A szentmise után a szülők megbeszélésre ott kell, hogy maradjanak. Aki nem tud eljönni, telefonon jelezze. /Nagyszülő is helyettesítheti a szülőt./ A gyermekek ez alatt a plébánia nagytermében vesznek részt foglalkozáson.

A még kereszteletlenek keresztelése április 8-án, szombat esti 7 órai szentmisén lesz majd.

Emlékeztetni szeretnénk rá, hogy a vasárnapi szentmisére járás a szülővel, vagy a kezessel, kívánatos, fontos feltétel. Vasárnapi szentmisék időpontjai: A „szőlősi” kápolnában /Iskola utca, 10 óra, a sülyi templomban dél előtt ½ 9   és este 6 óra, vagy szombat este 6 óra.

/ A nyári időszámítás idején az esti misék este 7 órakor kezdődnek./

Tisztelettel:

Dr. Szegedi László plébános,
Tel.: + 36 20 521 06 54,

Szabó László hittanár,
Tel.:  +36 30 473 92 78

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .