NEK 2020 – „Most nagyon Márta vagy.”

„…Most nagyon Márta vagy.” Ez a mondat a férjem, Patrik részéről hangzott el, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus folyamán. Aki jobban ismer, annak ez viccesen hangozhat, ugyanis születésemkor az Emília Márta nevet adták nekem a szüleim. Így hát egész életem folyamán helytálló, hogy „Márta vagyok”.

Na de most milyen értelemben is voltam Márta? A vasárnapi nyitómisére mindannyian bementünk, majd hétfőn csak Patrik vett részt a katekézisen (HungExpo), kedden azonban Egerbe kellett utaznia, ezért nem képviselte senki a családot. Kedd este – miután túl voltunk a sülyi búcsús-budapesti nyitómisés vasárnapon, ezt követően pedig két teljes napot egyedül töltöttem a gyerekekkel – már nagyon fáradt voltam. Ráadásul a tennivalók csak úgy sorakoztak lelki szemeim előtt. Arról nem is beszélve, hogy énekeltem a zárómisén a kórusban, így a közeledő hétvégét Patriknak gyakorlatilag nélkülem kellett végigcsinálnia a gyerekekkel (köztük az 5 hónapos Ignáccal), emiatt nagyon izgultam. Úgy volt, hogy szerdán mindannyian felutazunk Pestre a katekézisre. Kedd este azonban előálltam azzal a gondolattal, hogy Patrik menjen csak. Nem értette. Kifakadtam neki, soroltam, hogy mennyi mindennel kellene foglalkoznom és hogy milyen fáradt vagyok. Értetlenül állt előttem, és szembesített: „Ugye tudod, hogy most nagyon Márta vagy?” Jól ismerjük az Evangéliumból Mária és Márta történetét: Márta sürgölődik, tesz-vesz, mint egy jó vendéglátó, Mária meg „csak” ül az Úr lábánál, és Őt hallgatja. „Mária a jobbik részt választotta.” – hangzik el Jézus dorgáló szava.

Az a Szentírásban nem derül ki, hogy ezután Márta hogyan döntött. Azt azonban el tudom mondani, hogy én hogyan döntöttem. Másnap, szerdán felutaztunk Pestre. Úgy gondoltam, hogy ha nagyon elfáradunk, még mindig megtehetjük, hogy csütörtökön otthon maradunk és pihenünk egyet. Ezen a szerdai napon (Kisboldogasszony ünnepén) nem volt közös szentmise a HungExpon, hanem szerte Budapest templomaiban különböző nyelveken mutattak be szentmiséket, a Szent István Bazilikában pedig görögkatolikus Szent Liturgián (tulajdonképpen szentmisén) lehetett részt venni. Mi erre mentünk, a bazilika előtti térre fértünk már csak oda. A liturgikus olvasmányok itt mások voltak, mint amelyek az aznapi római katolikus szertartásokon elhangzottak. A két olvasmányt követően az alábbi volt az Evangélium:
„Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.” (Lk 10,38-42)

Leesett állal, meghatódva álltam a téren. Ez az én örömhírem! Azt éreztem, hogy kedd este Isten szólított meg Patrikon keresztül. „Most nagyon Márta vagy…” Ez nem Patrik emberi gondolata volt. Rajta keresztül az Isten finoman megdorgált. Másnap pedig, a szentmisén elhangzó Ige vállon veregetett: „Jól van, lányom, most már Mária vagy.” Ezt követően nem volt kérdés: részt vettünk minden NEK-es eseményen, amin csak tudtunk.

Nagyon felemelő volt megtapasztalni, hogy rajtunk kívül több ezren jöttek el ugyanannak a Jézusnak a lábához. Valamennyien a jobbik részt választottuk azokban a napokban. Tudtuk akkor és tudjuk most is: minden forrásunk Belőle fakad.

„Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla…” (1Jn 1,2)

De nem csak ez történt velem ez idő alatt. Szeretettel osztom meg a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség honlapján megjelent tanúságtételemet is. Bátorítom a kedves testvéreket, osszuk meg egymással a tapasztalatinkat! Jézus él! Legyünk a tanúi! Amen.

Dinnyésné Cseri Emília