• 2017 januári Lelkigyakorlatos Egyházközségi Hétvége

    Lelkigyakorlatos egyházközségi hétvége

    EGER, 2017. február 3–5.
    FIGYELEM VÁLTOZÁS! A parkolási rend lentebb olvasható…

    A következő hétvégén lesz az egyházközségi lelkigyakorlat Egerben. A résztvevő családok vigyenek információs lapot a templomi kis asztalról.

    Fontosabb információk:

    A pénteken érkezők délután 18 órától vehetik át a szobák kulcsait a lelkigyakorlatos ház társalgójában.

    A szombaton reggel érkezők a délelőtti előadás pontos kezdése érdekében legkésőbb 8:30-ra érkezzenek meg!

    A gyerekes családok hozzanak játékot, kekszet, gyümölcsöt a közös gyerekfoglalkozáshoz.

    A szombat esti agapén szokás szerint egymást vendégeljük majd meg.

    Az elmúlt évben a történelmi belvárosban jelentősen szigorodtak a behajtási szabályok, emiatt más megoldást kellett találnunk a parkolásra.

    A városi kórház mellett található fedett és őrzött parkolóházban lehet majd otthagyni az autókat. Ennek a díját a szombaton előadást tartó előadó tiszteletdíjából fogjuk rendezni, arról ugyanis lemondott. Aki nem kéri a parkolóházban való elhelyezést, az Dinnyés Patriknak jelezze legkésőbb szerda estig, egyébként minden autóval érkezőnek automatikusan előre lefoglaljuk a helyet. A lelkigyakorlatos ház mögött (Városfal utca) lesz lehetőség megállni és a csomagokat ott kirakni. A parkolóház és a lelkigyakorlatos ház között a távolság gyalog, kb. 10 perc.

    A parkolás nem a parkolóházban lesz, de továbbra is TILOS behajtani a sétáló utcába, azt kamerával és ellenőrökkel fokozottan figyelik. A Szent János ház mögött lévő Bródy Sándor utcai parkolóban lehet megállni. A parkolási díjat ki kell fizetni az automatánál: pénteken este 6-ig, szombaton reggel 8 és délután 1 között kell fizetni, egyéb időben ingyenes a parkolás. A Szent János házba a hátsó, zöld kapun keresztül lehet majd bemenni a csomagokkal.

    Ha bármi segítség kell a helyszínen, Dinnyés Patrikot kell keresni: +36-30/595-0991

    A tervezett program:
    Péntek

    A szobák kulcsait 18 órától lehet átvenni a lelkigyakorlatos ház társalgójában. Az esti szentmiséig szabad program. A gyerekes családok hozzanak játékot, kekszet, gyümölcsöt a közös gyerekfoglalkozáshoz.
    18:00 – Regisztráció, szobabeosztás
    19:00 – Szentmise (Szegedi László atya)
    20:00 – Vacsora (A vacsorát ezen az estén mindenki maga oldja meg!)
    20:30 – Filmvetítés (fakultatívan, War room  a film az imaharcról szól)
    22:00 – Rövid esti ima

    Szombat

    7:30 – Reggeli ima
    8:00 – Reggeli
    9:00 – Köszöntés, eligazítás
    (Kérjük azokat, akik szombaton érkeznek, hogy a program pontos kezdése érdekében legkésőbb 8:30-ra érkezzenek meg!)
    9:30 – Előadás a Szent Koronáról (dr. Miskei Antal – Eszterházy Károly Egyetem)
    11:00 – Szentmise (Szegedi László atya)
    12:30 – Ebéd
    13:30 – Szabad program, gyónási lehetőség
    15:30 – Szentségimádás
    16:30 – Szegedi László atya előadása
    17:30 – Kiscsoportos beszélgetés
    19:00 – Agapé (otthonról hozott finomságokkal vendégeljük meg egymást)
    20:15 – A nyugalom megzavarása – politikai korrektség, bevándorlás politika, Európa jövője (Cseri Péter – fakultatív esti beszélgetés)
    21:30 – Esti ima

    Vasárnap

    7:30 – Reggeli ima
    8:00 – Reggeli
    9:00 – Egyházközségi délelőtt
    11:30 – Szentmise (Katona István püspökatya)
    13:00 – Ebéd
    14:00 – Indulás haza

  • Október 9 – Első áldozó gyerekek szülői értekezlete

    Kedves Szülők, Édesapák, Édesanyák!

    Szeretettel hívjuk Önöket szülői értekezletre, melynek témája gyermekeink első áldozási készülete. A találkozó helyszíne a tápiósülyi templom és plébánia. /Sülysáp, Kápolna utca 3./ Időpontja 2016. október 9., vasárnap dél előtt a ½ 9-es szentmisén, és utána még kb. fél órában.

    Szép, életre szóló közösségi és személyes élmény első áldozáskor a találkozás Jézussal az Oltáriszentségben. Kérjük, hozzák meg a döntést, hogy gyermekük ebben részesülhessen. /Ha valamely család erre most nem tud vállalkozni, azért még a gyermek természetesen továbbra is lehet hittanos./

    A mellékelt adatlapot kitöltve, aláírva kérjük elhozni. Aki nem tud eljönni, telefonon jelezze ezt, és az adatlapot küldje el. Illetve szándékunkban áll a családokat meglátogatni.

    A gyermekek számára kezeseket keresünk. Ha a rokonságban, vagy a jó barátok, ismerősök között van alkalmas személy, akkor lehet ő. Ha valamely család nem tud ilyet, annak mi kérünk fel, ill. ajánlunk. /A kezes, vallását gyakorló hívő lehet, aki segít elsősorban a gyermeknek és szüleinek a felkészülésben. Hetente, két hetente találkozik a gyermekkel,…/ A vasárnapi szentmisére járás a szülővel, vagy a kezessel, mostantól fogva kívánatos, fontos feltétel. Vasárnapi szentmisék időpontjai: A „szőlősi” kápolnában /Iskola utca, kastélykert/ 10 óra, a sülyi templomban dél előtt ½ 9 és este 6 óra. A szombat esti szentmise is vasárnapi ’elővételezett’ szentmisének számít. Kérjük, a misenaplót hozzák aláírásra!

    Aki nincs megkeresztelve, ő is lehet elsőáldozó. Természetesen külön felkészítés és a keresztelése után.

    / A szentmise után a megbeszélést Szegedi László plébános atya tartja. Időtartama kb. 30’. Addig a gyermekek számára foglalkozás lesz a plébánia nagytermében, melyet a hittanár vezet./

    Tisztelettel:
    Dr. Szegedi László plébános, Tel.: + 36 20 521 06 54
    Szabó László hittanár, Tel.: +36 30 473 92 78

  • Veni Sancte 2016

    Kedves Hittanuló gyerekek, kedves Szülők, Családok!

    Szeretettel közöljük számotokra, hogy a vasárnapi szentmiséink a tápiósülyi templomban reggel ½ 9-kor és este 19 órakor vannak. A szombat esti szentmise is érvényes annak, aki vasárnap nem tudna részt venni. A „téli óraátállítás” /októbertől/ időszaka alatt az esti misék 18.00 órakor kezdődnek .

    A „szőlősi” kápolnában /Kastélykert/ vasárnaponként, szentmise délelőtt 10.00 órakor van.

    Most vasárnap:

    2016. szept. 18án lesz a Szentlélek-hívogató, „VENI SANCTE szentmise

    ½ 9-kor a sülyi templomban. Kérjük lehetőleg erre jöjjetek.

    Időszerű információk találhatóak egyházközségünk honlapján: www.tapiosuly.hu

    Dr. Szegedi László plébános, Tel.: 06 20 521 06 54

    Szabó László hittanár, Tel.: 06 30 473 92 78