Tápiósülyi Kisboldogasszony Plébánia

Romano Guardini bíboros:

A szenteltvíz

Titokzatos a víz. Egészen tiszta és egyszerű – Szent Ferenc ,,szűzi”-nek nevezte. Teljesen igénytelen, mintha semmit sem jelentene önmaga előtt. Önzetlen is, mintha csak azért volna, hogy másnak szolgáljon, tisztítson és üdítsen. De láttál-e már egyszer csendes és igen mély vizet, és belemerültél-e érző lélekkel annak szemléletébe? Megérezted-e ekkor, hogy milyen titokzatos a mélység? Hogy úgy tűnt fel, mintha ott alant tele volna csodákkal, csábító és borzalmas csodákkal? Vagy megfigyelted-e már, amikor a víz, mint folyam zúgva rohan és egyre csak zúdul és zúg? Vagy amikor a forgatag kering, örvénylik és magával húz? Ez olyan erővel nehezedik az ember kedélyére, hogy úgy kell magát kiszakítania annak hatalmából. Titokzatos a víz. Egyszerű, átlátszó, önzetlen, készen arra, hogy tisztára mossa mindazt, ami bepiszkolódott, és felüdítse a szomjazót. És ugyanakkor kifürkészhetetlen, nyugtalan, telve talánnyal és erőszakkal, s pusztulásba akar rántani. Találó képe azoknak a titokzatos ős-okoknak, amelyekből az élet fakad és a halál integet felénk; képe magának az életnek, amely olyan világosnak tűnik fel és ugyanakkor mégis olyan rejtvényszerű. Így azután értjük, miért teszi meg az Egyház a vizet az isteni élet, a kegyelem jelképének és hordozójának. A keresztségből egykor új emberként jöttünk elő, ,,újjászületvén vízből és Szentlélekből”, miután a régi ember a vízben elpusztult, meghalt. És keresztvetéskor meghintjük homlokunkat és mellünket, jobb és bal vállunkat ,,szentelt vízzel”, az őselemmel, azzal a rejtvényszerű, tiszta, egyszerű és félelmetes elemmel, amely a természetfeletti értelemnek, a kegyelemnek jelképe és eszköze. Az Egyház, amikor megszentelte, megtisztította a vizet. Megtisztította azoktól a sötét hatalmaktól, melyek benne szunnyadnak. Ez nem egyszerűen üres szó! Akinek érzékeny a lelke, már megérezte ezt, megérezte a természeti erő varázshatalmát, amely kitörhet a vízből. És pusztán csak természeti ez az erő? Nem egyszersmind valami sötét, természeten kívüli valóság is? A természetben, annak minden gazdagságában és szépségében ott van a rossz is, a démoni is. A lelket eltompító városi élet az oka annak, hogy az embereknek sokszor már nincs is érzékük ez iránt.

De az Egyháznak megvan az érzéke és ezért, ,,megtisztítja” a vizet minden istenellenességtől, és ,,megszenteli” azt, kérve Istent, hogy tegye kegyelmi erejének eszközévé.

Ha már most a keresztény belép az Isten házába, meghinti a homlokát, mellét, és vállait, vagyis egész mivoltát a tiszta és tisztító vízzel, azért, hogy megtisztuljon a lelke. Nem szép dolog-e ez? A kereszt jelében hogy egymásra találnak itt a tisztaságra vágyódó ember meg a megváltott természet és  kegyelem!

Vagy ott van az este. ,,Az éjjel senkinek sem barátja” – tartja a közmondás. Van valami igazság benne. Mi a világosság számára vagyunk teremtve. Mielőtt az ember átadná magát az alvásnak, a sötétség hatalmának, amelyben kialszik a napvilág és az ember öntudata, a kereszt jelével és szenteltvízzel jelöli meg magát, a megváltott, a bűntől megtisztult természet jelképével: Isten óvja meg minden sötéttől! Hasonlóképpen cselekszik reggel is, amidőn újra felkel az álomból, az öntudatlanság sötétségéből és újra kezdi életét. Ez a szenteltvízzel való meghintés mintegy emlékezés arra a szenteltvízre, amelyből a keresztségben kelt fel Krisztus világosságára. Ez is igen szép szokás. Itt is a kereszt jelében találkozik a megváltott lélek és a megváltott természet.

„Hints meg Istenem izsóppal és én megtisztulok…” – /Zsolt. 50,9/

Kedves Római Katolikus keresztény testvérünk!

Ne nézz a szenteltvízre azzal a fölényes gondolattal, hogy ennek használata a múlt üres szokása, mely a mai modern emberhez már nem méltó.

Helytelenül értékelve „babonás erőt” se tulajdoníts neki. Ha az egyházunk szándéka szerint használod, sok kegyelemnek és lelki megújulásnak lehet forrása.

A Szenteltvíz, megszentelt dolog, vagyis szentelmény, mely a megszentelés erejénél fogva, nemcsak külső jelképe a belső lelki megtisztulásnak, hanem ennek előkészítője és segítője is. Ha hittel és az Egyház szellemében használjuk, természetfeletti javakat közvetíthet, számunkra. A gonosz lelket tőlünk távol tartja és különböző segítő kegyelmeket hozhat létre.

Tehát, így értékeld és használd a szenteltvizet, mellyel hitedről, ősi keresztény szokásunk megbecsüléséről teszel bizonyságot.

Mikor használjuk, mikor használhatod?

Keresztvetéskor, ha a templomba, vagy otthonodba bemész, ha onnan távozol. Esti lefekvéskor, reggeli ébredéskor. Betegségben. Haldoklónál. Betegek kenetének kiszolgáltatásakor, vagy pl. elsőpéntekes betegellátás imádságainak elkezdésekor. Főképpen kísértés idején!

Egy lehetséges imádság a szenteltvíz használatakor:

Dicsőség néked Istenünk, dicsőség néked!
Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, ki
mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden
jónak kútfeje és az életnek megadója, jöjj el és lakozzál
mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennytől, és
üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!