-
Ünnepi miserend – 2020 Karácsony
Különleges esztendőnk van. Egyrészt a Covid-járvány miatt, de amiatt is, mert Szegedi László atyánk nem tud már önállóan szentmisét bemutatni. Hála érte Istennek, amiért így is közöttünk lehet. Kérjük tehát a megértő elfogadást a hagyomány változása miatt. Gyönyörű lehet az ünnepünk, ha törekszünk, most még inkább szépen szeretni egymást, szűkebb családunkban és az egyházközségünk nagy családjában. A Szentestét tudatosan tegyük vallásosan széppé, amikor összegyűlünk az otthoni karácsonyfa körül. Énekeljünk karácsonyi énekeket, a szentírásból olvassuk fel Jézus születésének történetét. Irodalomból, költészetből is meríthetünk ide illő műveket. Ha vannak velünk gyermekek, őket is vonjuk be.
Sok hírért és majd a karácsonyi ünnepkör alkalmainak időpontjai miatt, látogassuk az egyházközség honlapját. Itt lehet majd csatlakozni a pénteki ½ 9-es és a szombati 10 órai szentmisék megtekintésére is. Akinek nem áll módjában internetezni, vele építsünk ki kapcsolatot és segítsük tájékozódni az esetleges változásokról, vagy bármi tudnivalóról. Ez is lehet adventi jó cselekedetünk.
Az utolsó hajnali mise december 23-án, szerdán lesz. December 24-én, csütörtökön, Ádám Éva napján, reggel 7 órakor lesz a szentmise. Előtte ½ 7-től gyóntatás a templomban és szükség esetén utána is. Szegedi atya az irodájában fog gyóntatni. (Viseljünk maszkot, amikor bemegyünk hozzá és az egyéb járványügyi feltételeket is tartsuk be!) Éljünk a lehetőséggel, legyen ez bűnbánati délelőtt és böjtös nap is, mely este már feloldódik. A járványhelyzet miatt sajnos az éjféli mise idén elmarad. A hagyományos délutáni pásztorjáték is.
December 25-én, pénteken, Nagykarácsony napján, az ünnepélyes nagymise ½ 9-kor kezdődik. Tehát, nem 10 óra, mint az előző években. A szőlősi kápolnában lesz ½ 11-kor szentmise. A sülyi Kisboldogasszony templomunkban este 6-kor is lesz. Ez három lehetőség. Valamelyiken mindenki, aki teheti, igyekezzen részt venni. Karácsony, Urunk születése Főünnep, parancsolt ünnep. Ezen a napon teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki a pápa Urbi et Orbi áldását (…) áhítattal fogadja, akkor is, ha fizikailag nincs jelen, de a szertartást televízión, vagy rádión, vagy világhálón keresztül áhítattal, őszinte szívvel óhajtva veszi. (vö. A Búcsúk Kézikönyve, 51. oldal)
Szombaton, Karácsony másnapján, Szent István, Krisztus első vértanújának ünnepén egy szentmise lesz a sülyi templomban, délelőtt 10 órakor.
Vasárnap (december 27.) a Szent Család, Jézus, Mária és József ünnepe. Vasárnapi misék a megszokott rend szerint, Szőlősön ½ 11-kor igeliturgia lesz. Imádkozzunk majd családjainkért és az emberiség nagy családjáért!
-
Hirdetés 2020. december 20-27.
Vasárnap:
reggel (8.30): Hálából unokáinkért: Mátéért, Fanniért, Alexandráért, Viktóriáért és szüleikért
este (18.00): Beteg Testvérünk gyógyulásáért
Hétfő (18.00): Meghalt szülőkért, testvérekért és élő hozzátartozókért
Kedd (6.00): Szabó család élő és elhunyt tagjaiért
Szerda (6.00): Dinnyés István és neje, Kurgyis Teréz lelki üdvéért
Csütörtök (7.00): szabad
Péntek /december 25. Nagykarácsony napja/
reggel (8.30): szabad
este (18.00): szabad
Szombat /december 26. Kiskarácsony napja/ (10.00): szabad
Vasárnap /Szent Család vasárnapja/:
reggel (8.30): szabad
este (18.00): szabadSzombat (december 26.) Szent István, Krisztus első vértanújának ünnepe.
Vasárnap (december 27.) Szent Család, Jézus, József és Mária ünnepe. Imádkozzunk majd családjainkért és az emberiség nagy családjáért!A Flór Ferenc kórház egészségügyi dolgozói megajándékozására 40 ezer Ft gyűlt össze nálunk. Az utóbbi hónapokban több gyűjtést is tartottunk. Isten fizesse meg minden adományozó nagylelkűségét!
Az egyházi hozzájárulást aki még nem fizette, kérjük, tegye meg. Lehetőleg a területi felelősöket keressük, vigyük el hozzájuk adományunkat. Ők: A vasúton túl Tóthné Erzsike, a vasút és a Tápió között Beerné Ilonka, a Tápiótól a templom felé eső részen Dinnyésné Margitka. Szóljunk erről a templomba most járni nem tudó sülyi, katolikus testvéreinknek is! A kis asztalról vehető egylapos falinaptár. A sekrestyében kérhető szenteltvíz, ajándékba is, a hozzá tartozó leírással és fohásszal együtt.
Csaba Jánosné Dinnyés Ilonka temetése hétfőn délután 3 órakor lesz.
A januári Adoremus elvihető. 2021. január elején kérjük rendezni az Új Ember és az Adoremus előfizetői díját a sekrestyében.
-
Hirdetés 2019. december 22-29.
Vasárnap:
reggel: Kurgyis Ferencért, Pallagi család élő és elhunyt tagjaiért, illetve a fiatal családos közösségért
este: Egyházközség betegeiért
Hétfő: Hálából
Kedd:
reggel: Védelemért és 7 szándékért
éjféli mise: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért
Szerda:
reggel (10.00): Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért
este: szabad
Csütörtök:
reggel (8.30): Borbás Istvánért
este: Zolika gyógyulásáért
Péntek: Falusi szent ájtatosság résztvevőiért
Szombat: Benkó Gábor és neje, Dobos Rozália, valamint élő és elhunyt családtagokért
Vasárnap:
reggel: Benkó Gábor és neje, Dobos Rozália, valamint élő és elhunyt hozzátartozókért
este: szabadHétfőn van az utolsó hajnali mise. Jövő vasárnap (2019. december 29.) Szent Család ünnepe.
Karácsonyhoz, illetve Újévhez kapcsolódó ünnepi miserend az alábbi linken érhető el: ünnepi miserend – 2019 Karácsony.
-
Ünnepi miserend – 2019 Karácsony
December 24-én, kedden (Szenteste napján, „Ádám Éva-kor”) reggel 7-kor lesz szentmise és éjfélkor az ünnepi karácsonyi szentmise kezdődik majd.
Délután 4 órakor misztériumjáték lesz a gyermekek számára. Éjféli mise előtt ismétlik, ½ 12-től.December 25-én, Nagykarácsony napján (szerda) a sülyi templomban délelőtt 10.00-kor és este 6.00-kor lesz szentmise. A szőlősi kápolnában 10.00-kor lesz szentmise.
December 26-án, Karácsony másnapján (csütörtökön) a sülyi templomban reggel ½ 9-kor és este 6.00-kor szentmise. Szőlősön ezen a napon 10.00-kor lesz szentmise.
December 31-én, Szilveszterkor, (kedden) a sülyi templomban, délután 17.00-kor lesz a hálaadás szentmiséje. Szőlősön ezen a napon nem lesz szentmise.
Újév napján /január 1. szerda/ Sülyben 10.00-kor és este 6.00-kor lesznek szentmisék.
Újévkor, Szőlősön 10.00-kor lesz szentmise.