Elsőáldozás - 2021

Levél az elsőáldozás előtti hétfőn

Kedves elsőáldozásra készülő gyerekek, kedves családok!

 

Már csak néhány nap és a szentgyónásban megtisztulhat a lelkünk és találkozhatunk az Úr Jézussal a szentáldozásban.

A Covid-járvány miatt különösen és különösen gyors módon kell készülnünk erre. Köszönöm mindenkinek az alapos igyekezetet. Kérem, folytassuk így szépen.

Akik Pünkösdkor nem voltak itthon és nem tudtak szentmisére jönni, ők valamelyik hétköznapi, este 7-kor kezdődő misén való részvétellel pótolhatják.

Szülőket, keresztszülőket, kezeseket arra kérjük, segítsenek a gyerekeknek a legszükségesebb kívülről megtanulandó dolgok (a magán e-mail címekre mellékletben el lett küldve) elsajátításában. Ezek a gyónáshoz a lelkiismereti mondatok a bánatimával, illetve a szentáldozás előtti és utáni imák. Még fontosabb, hogy egész héten, de leginkább pénteken, vagy szombaton délelőtt legyünk segítőek az esti imákban, vagy a gyónáshoz való bűn összegondolásban. Az a gyermek, aki most keresztelkedett, az első szentgyónását köszönés, keresztvetés után így kezdi: „Keresztelésem óta ezeket a bűnöket követtem el: …”. A többiek így kezdik: „Kiskoromtól kezdve, ezeket a bűnöket követtem el: …”.

A 4./a-sok, tavaly ún. heti egy órás hittankönyvből, a 4./b-sek és a Malom utcai 4-esek, ún. heti két órásból tanultak. A fenti témák leckéi az egy órásban: 28-31., 35-36. A két órásban: 34-37., 45-49. Ezek átvétele segíthet a szép, átélt szentgyónáshoz és első szentáldozáshoz. (Ez a tavalyi, harmadikos hittankönyv elővételét jelenti, ha még megvan. Ha nincs, nem dől össze a világ.)

Szerdán délután 5 órakor találkozunk a templomi gyakorláson.

Reméljük, hogy minden családnak, főképpen gyermekeink lelkének javára szolgál ez a „sok munka”. A Mennyei Atya és az Úr Jézus áldjon meg bennünket.

Köszönettel
Szabó László

2021. 05. 24.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .