Hirdetések

Kisboldogasszony búcsú

“Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja!
Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, (…)”

 

Templomunk búcsúját idén szeptember 4-én, vasárnap tartottuk meg. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Pálfalvi Tamás atya mutatta be, a szentmisét követő hagyományos, népes körmenet keretében a helyreállított, ún.”kőképet” is megáldotta Tamás atya.

A Kiskókai utca és a Fő utca találkozásánál található régi kőépítmény eredete bizonytalan, azonban Sülysáp egyik legrégebbi közterületi építménye, amely a 18. század elején épülhetett. A felújított emlékmű különösen az úrnapi körmenetek kedves állomása, sátor állító helye. Jel, amely egyrészt naponta emlékezteti az arra járó keresztényeket Máriára és az imádságra, másrészt kiemeli a település Kisboldogasszonyhoz fűződő különleges kapcsolatát.

A “kőkép” alsó részén elhelyezett “Oltalmad alá futunk” kezdetű Mária-ima a legrégibb ismert Mária-ének és -imádság, a 3. századi keresztényüldözések idején keletkezett, valószínűleg Egyiptomban. A közbenjárást kérő imádság és az imára kulcsolt kéz a jövőben még jobban ráirányítja figyelmünket Szűz Máriára, a keresztények segítségére.

Kisboldogasszony ünnepén (szeptember 8., csütörtök) templomunkban 18.30-kor kezdődik a szentmise, amelyet követően szentségimádás is lesz. 

 

A felújított "kőkép"

kép 1 / 7

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .