Lelki morzsák

“30 éve hazataláltam”

2024. április 14-én köszöntötte az egyházközség Jozefa nővért, aki már 30 éve szolgál a plébániánkon.
Megkértük, hogy írjon néhány gondolatot az itt eltöltött 30 évéről.

Mit jelent nekem a 30 év szolgálat?

Hazatalálást.

1994. április 14-én azzal a szándékkal jöttem, hogy tovább megyek. Hogy hová, azt itt akartam megtudni, ahol az Istenhez fordulásom első lépéseit tettem, 1988 Vízkeresztjétől. A körülmények és Hermann atya tanácsára itt maradtam. Nem volt könnyű hazatalálni. Sok vívódásom, kérdésem volt. Megerősítést, hogy itt a helyem, Ráduly Ferenc atyától kaptam. Amikor tőle eljöttem, tudtam, hogy hazajövök. Most már igyekeztem elfogadni azt is, ami nehéz volt, mert az otthonunk ott van, ahol Isten akaratában vagyunk.

A napok látszólagos egyformasága ad egy stabilitást, ami számomra nagyon fontos. A belső életem harcai, amit elsősorban a természetem gyengesége okoz, ad elég változatosságot.

Nagyon sok szépet, értéket fedeztem fel az Egyházközség életében. Az idősebb nénik szeretettel fogadtak az imacsoportjukban. Máriás atya és Szabó atya szeretete különösen is erősített, bár igazi jelentőségüket sajnos csak a hazaköltözésük után fedeztem fel.

Sok minden fáj, amiben másképpen kellett volna viselkednem. Most igyekszem Szegedi atya mellett ébernek lenni a jóra. Sajnos nem mindig sikerül. Hálát adok Tamás atyáért, aki megértő. Időskori esetlenségeimmel szemben, és kapcsolatban figyelmes, tapintatos velem. Istennek nagyon hálás vagyok, hogy idevezetett. Annyira jó volt megtapasztalni, hogy betegségem idején sem maradtam magamra. Megérezhettem, hogy elfogadnak, hordoznak, szeretnek. Lehet, hogy szolgálatommal hozok bizonyos áldozatot, de amit kapok, az sokkal több. Hálásan köszönöm a február 14-ei, „30 éves” templomi köszöntésemet, énekes imát is értem.

Ennek az Egyházközségnek lelke van. Rám is hat, formál. A sikerek, nehézségek, fájdalmak… A Szentmisék, a Rószafüzéresek, Keresztútjárók, Szentségimádók alkalmai, a különféle kisközösségek elevenné teszik a Tápiósülyi Egyházközség hitéletét. Jó benne élni és szolgálni, Isten dicsőségére és a lelkek örök boldogságának javára.

Jozefa nővér

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .