-
Hirdetés 2021. december 05-12.
Vasárnap (Advent második vasárnapja, december 05.):
reggel (10.30): Hálából 70. születésnapra
este (18.00): A héten eltemetett Dósa Istvánért, Köncse József atyáért és Hálából születésnapra és az előző heti szándékokértVasárnap (Advent harmadik vasárnapja, december 12.):
reggel (10.30): Cseri Pál és neje, Mészáros Erzsébet és meghalt hozzátartozókért
este (18.00): szabadKedves Testvérek! A héten eltemettük József atyát.
Nagy fájdalom, de nagy remény is Ő a számunkra. Bizonyára imádkozik értünk, amire szüksége is van egyházközségünknek.
Mindenkinek hálásan köszönjük, akár a legkisebb szolgálatát is a temetést illetően. Felsorolhatatlan a sok testvér, aki együttérzően, annyi mindenben volt áldozatos. Adja Isten, hogy egységben tudjunk lenni a jövőbe vetett reményt illetően. Engesztelődjünk ki és vigyázzunk egymásra. A jövő titok. Bízzunk a Gondviselő Jó Istenben.

Hétköznapokon, hajnali misék nincsenek, de hétfőtől péntekig, reggel 6 órakor igeliturgiák vannak, áldoztatással. Dobos János és Kohajda László vezetik az alkalmakat.
Szerda, december 08. a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása, főünnep. Nálunk, valószínűleg nem tud lenni szentmise, ezen a napon. Tápiószecsőn viszont, igen. Este 6 órakor. A szecsői testvérek, illetve Karácsondi Mihály atya szeretettel várnak bennünket rá.
Az Új Ember és Adoremus előfizetését 2022-re, mielőbb kérjük jelezni a sekrestyében. Aki nem mondja le, nem kell, hogy szóljon. Új előfizetők is jelentkezhetnek.
Farkas Gábor december 15-én indul Kárpátaljára. „Cipősdoboz ajándékokat” is visz. Keressük őt, támogassuk szeretetszolgálatát. Csomagok (mihamarabb) a sekrestyében is leadhatók.
Dinnyés István temetése hétfőn, 14.00-kor lesz.
-
Kisboldogasszony Figyel-Ő – József atya emlékére
-
Eltemettük József atyát
Eltemettük Köncse József atyát, Tápiósülyi Egyházközségünk kisegítő lelkészét.
A Gondviselő Isten akaratában megnyugodva, az örök élet reményében, 2021. december 02-án a sülyi temetőben, már régebben elhunyt paptestvérek sírjai közelében helyeztük örök nyugalomra megfáradt testét.
Mindenkinek hálásan köszönjük, hogy az irgalmasság testi, lelki cselekedetét, akár a legkisebb mértékben is gyakorolta Józsi atya iránt. Az Úr Jézusnak kedves és megáldja mindazt, aki hű papját szívében hordozza.
December 05-én, vasárnap este 6 órakor, a sülyi templomban bemutatott szentmisén külön is megemlékezünk kedves halottunkról. Barotai Endre atya fogja érte is felajánlani a legszentebb áldozatot.
Szabó László, plébánia szervező akolitus.



-
József atya temetése – 2021. december 02. – FRISSÍTVE
Kedves testvérek!
Köncse József atya temetés 2021. december 2-án, délután 2 órakor lesz. A tápiósülyi templomban gyászmisével kezdődik, amely után kísérjük kedves halottunk holt testét a sülyi temetőben elkészített sírhoz. A már ott nyugvó papjaink mellett kap helyet. A templomi szertartást, a temetést Marton Zsolt megyéspüspök atya végzi.
Az autóval való parkoláshoz ki lesz nyitva az ún. „volt Gamesz udvar”. A püspök atya, illetve a paptestvérek a plébánia udvarán parkolhatnak.
A plébánia nagyterme is alkalmas lesz a szentmisén való részvételre. Így talán csökkenthető a zsúfoltság. A járványügyi szabályok betartására figyeljünk!
A temetés után szerény vendégség lesz. Mindenkit hívunk rá szeretettel. Az eddig hirdetettekkel ellentétben, a járványos körülmények miatt, kérjük, hogy ne süssetek semmiféle süteményt a temetés utáni vendéglátáshoz. Megfelelő módon, teát és egy-egy pékségben sütött pogácsát kínálunk majd. Mindez szabadtéren, sátrak alatt történik. Reméljük, eljön az idő, amikor egyházközségi együttléteinknek nem kell alkalmazkodni járványos helyzethez és szeretettel vendégelhetjük, kínálhatjuk egymást különféle finomságokkal.
A múlt csütörtöki szentségimádáson, József atyáért való virrasztáson, sokan jelen voltatok. Megtelt a templom. Isten áldjon meg mindenkit ezért. Azokat is, akik nem tudtak eljönni, de lélekben cselekednek József atya lelki üdvéért.
Felhívásunkra, miszerint írjátok meg az egyházközség e-mail címére egy szép emléketeket, gondolatotokat, többen is reagáltatok. Még mindig él a felhívás. E-mail címünk: tapiosuly01@gmail.com
A gyászmise közvetítése megtekinthető lesz innen is:
-
Hirdetés 2021. november 28. – december 05.
Vasárnap (Advent első vasárnapja, november 28.):
reggel (10.30): Szabó András és Szabó János és nagyszülőkért
este (18.00): Szűcsi András, Laczkó Róbert, Laczkó Róbertné és az előző heti szándékokértVasárnap (Advent második vasárnapja, december 05.):
reggel (10.30): Hálából 70. születésnapra
este (18.00): Hálából születésnapra és az előző heti szándékokértAdvent van. Kérünk és buzdítunk benneteket testvérek, hogy legyen adventi programotok. Ne csak lemondás, böjt, hanem örömmel vállalt szeretetből fakadó szolgálat is legyen benne. Hétköznapokon, bár hajnali misék nincsenek, de hétfőtől péntekig, reggel 6 órakor igeliturgiák lesznek, áldoztatással. Dobos János és Kohajda László vezetik az alkalmakat.
Szombaton este 6 órakor advent előesti igeliturgia lesz. Vasárnap délelőtt fél 11-kor van szentmise templomunkban. A felvett miseszándékokat nem feledjük. Összegyűjtve a vasárnapi este 6 órai szentmisébe foglaljuk bele. Az esti szentmiséket Barotai Endre atya mondja. A vasárnapi misék előtt, vagy után, lesz lehetőség szentgyónásra. A Szőlősi Kápolnában a vasárnap délelőtt 9 órától igeliturgia van áldoztatással.
Dobos János az akolitusok közösségének vezetője. A liturgiával kapcsolatos kérdésekkel Őt, a temetések, keresztelők, esküvők kapcsán Szabó Lászlót keressük. Miseszándékokkal, betegellátással, egyházi adó pót-befizetéssel, Dinnyés Ferencnét.
Isten éltesse András nevű testvéreinket!
A karitász gyűjtés céljára 74 500 Ft-ot adtak a testvérek. A templomba, középre helyezett perselybe adományokat gyűjtöttünk egy 4 éves kislány gyógyítására. Jelentős támogatást nyújtottatok, kedves testvérek. A család hálásan köszöni. Isten fizesse meg jószívűségeteket!
Ezen a héten volna az „első péntekes betegellátás”. Elmarad. Karácsony előtt, talán már a járványhelyzet is enyhül és akkor szándékozunk az otthoni betegeinket, időseinket látogatni. Reméljük, a Gondviselő segítségünkre lesz és gyóntató papunk is lesz, oda ahova hívják. Az igénylő személyeket Dobos Jánosnak, Szabó Lászlónak kérjük jelezni. Név, cím, telefonszám.
Az Új Ember és Adoremus előfizetését 2022-re, mielőbb kérjük jelezni a sekrestyében. Aki nem mondja le, nem kell, hogy szóljon. Új előfizetők is jelentkezhetnek.
Farkas Gábor december 15-én indul Kárpátaljára. „Cipősdoboz ajándékokat” is visz. Keressük őt, támogassuk szeretetszolgálatát. Csomagok (mihamarabb)a sekrestyében is leadhatók.
Dósa István temetése hétfőn, 14.30-kor lesz.
-
Emlékek József atyáról

Kedves Testvérek!
Azt kértük Tőletek, hogy akinek indítása van, írjon valami szépet József atyáról. Álljon itt egy, a már eddig küldöttekből! Várjuk a továbbiakat is.
„Dévai (Erdély) emlékek kapcsán: Úgy őrzöm szívemben emlékét, mint egy “édesanya”, aki nagyon boldog, ha fia az Úrnak, a papságnak szenteli életét.
Amikor pappá szentelték is, ott voltam (Csíksomlyón). Kiváló gyóntató és lelki vezető volt. Fiataljaink is nagyon szerették.
Testi-lelki gyötrődéseit imával kísértem!
Bízom abban, hogy a mennyországban nyugszik drága nemes lelke!
Emléke legyen áldott!B. Cecília”

-
Kedves Testvérek!
Hamarosan itt az ünnepi időszak, amelyre való felkészülést szeretnénk a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy közös programmal elősegíteni egyházközségünkben.
Idén másodszor szeretnénk megszervezni egyházközségünk tagjai számára az adventi ablakokat, vagyis december napjainak megfelelő, fénylő számok díszítenék a egyházközségünk tagjainak házai ablakát, melyeket séta közben bárki megkereshet.
Mivel Tápiósüly területe elég nagy ahhoz, hogy csak úgy sétálgatva megtaláljuk a soron következő ablakot, ezért az egyházközségünk Facebook-oldalán egy előzetesen létrehozott eseménynél minden reggel meg lesz osztva egy térképrészlet, hogy melyik jól behatárolt területet bejárva található az aznapi “kinyitható” ablak. Az “ablak-vadászok” feladata ezeket a kidíszített ablakokat megkeresni, lefényképezni és elküldeni nekünk.
Aki szívesen vállalna ablakdíszítést, az november 30-ig jelentkezhet a tapiosuly.tabor@gmail.com címen vagy Pesti Dórinál vagy Pelyhe Virágnál. A beérkezett jelentkezések után ők írják meg, hogy advent melyik napját kapja a jelentkező. Az ablakdíszben legyen feltüntetve a sorszám, illetve egyházi jellege miatt szeretnénk, ha az ablakban egy betlehem is megjelenne bármilyen formában.
Tegyük együtt szebbé az ünnepre való készülést!
Várjuk a jelentkezést!
Virág és Dóri

-
Virrasztás József atyáért
2021. november 25-én, csütörtökön este 6 órakor templomunkban szentmisét mutatunk be Köncse József atyáért. A szentmise után érte imádkozunk majd az Oltáriszentségi Jézus előtt.
Mindenkit szeretettel vár a Tápiósülyi Egyházközség. Aki nem tud eljönni, lélekben egyesülhet az alkalom szándékával.

-
Gyászhír
Kedves Testvérek!
Fájó szívvel adjuk hírül, Hogy Köncse József atya, 2021. november 21-én, este a Mennyei Atya országába költözött. Szép jel, hogy ez Krisztus a mindenség Királya ünnepén (az Egyházi Év utolsó vasárnapján) történt. József atya 53 évet élt ezen a földön.
Tápiósülyben 2016. június 20-tól volt kisegítő lelkész. Áldozópap 1998. április 19-én lett.
Hála érte Istennek! Imádkozzunk érte!
Álljon itt egy üzenet, talán Tőle, mely a tegnapi szentleckéből való:
„Testvéreim! Jézus Krisztus hűséges tanú, elsőszülött a holtak közül és a föld királyainak fejedelme. Ő szeret minket. Vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (Jelenések könyve I. fejezet)
Szabó László, plébánia szervező akolitus

-
Hirdetés 2021. november 21-28.
Vasárnap (november 21.):
reggel (10.30): A Tápiósülyi Egyházközség betegeiért, papjaiért, élő és elhunyt tagjaiért
este (18.00): Baranyi Lajos, Baranyi Lajosné és Csollák Arankáért, Bánáti Illésné lelki üdvéértCsütörtök (18.00): Igeliturgia, utána szentségimádás
Szombat (18.00): Advent előesti igeliturgia
Vasárnap (Advent első vasárnapja, november 28.):
reggel (10.30): Szabó András és Szabó János és nagyszülőkért
este (18.00): szabad, illetve a múlt heti szándékokértMost van az egyházi év utolsó vasárnapja, Krisztus Király ünnepe (november 21.). A Szent Mónika imaközösség ma, vasárnap (/november 21.), délután 3-kor találkozik a templomban. November 25. Alexandriai Szent Katalin ünnepe. Isten éltesse Katalin nevű testvéreinket!
József atya továbbra is kórházban van. Komoly és súlyos a betegsége. Az orvosok mindent megtesznek érte is. Imádkozzunk továbbra is a betegekért és az egészségügyi dolgozókért. Szegedi atya és Jozefa nővér jobban vannak, de azért a most következő héten még ne látogassuk Őket. Minden segítséget, ebédet, gyümölcsöt és főleg imát hálásan köszönnek.
Hétfőtől péntekig a most következő héten a szentmisék elmaradnak. Igeliturgia sem lesz helyettük. Ez alól a csütörtök este 6-kor kezdődő igeliturgia kivétel, melyet követően Szentségimádás lesz a templomban. A plébánia kis szentségimádó termét hétfőtől újra nyitjuk. Jöjjünk az Úr Jézushoz! Szombaton este 6 órakor advent előesti igeliturgia lesz. A felvett miseszándékokat nem feledjük. Összegyűjtve a vasárnapi esti szentmisébe foglaljuk bele. Az esti szentmiséket Barotai Endre atya mondja. A vasárnapi misék előtt, vagy után, lesz lehetőség szentgyónásra.
Most vasárnaptól itt a sülyi templomban a reggel 8 órai szentmise megszűnt, viszont a nagykátai esperes atya, Dr. Lengyel Zsolt vagy ma (november 21.) például munkatársa, Sánta János atya készségesen eljön hozzánk és ½ 11-től szentmisét mutatnak be nálunk. Ez valószínűleg hosszabb távon így lesz. Hálásan köszönjük nekik.
A Szőlősi Kápolnában a vasárnap délelőtti 10-es mise megszűnt most vasárnaptól. Helyette 9 órától igeliturgia van áldoztatással, túlnyomórészt, a vasárnapokon. Időnként szentmisét is igyekszünk majd tartani. A környékbeli templomok vasárnapi miserendje honlapunkon van.
Amennyiben valakinek fontos ügye volna, Szabó Lászlót, Dinnyés Ferencnét, vagy Jozefa nővért keresse telefonon.
Dobos János az akolitusok közösségének vezetője. A liturgiával kapcsolatos kérdésekkel Őt, a temetések, keresztelők, esküvők kapcsán Szabó Lászlót keressük.
A templomba középre helyezett perselybe adományokat gyűjtünk egy 4 éves kislány gyógyítására, illetve a karitász céljaira is most gyűjtünk. Mindenki indítása szerint adakozzék.
Az Új Ember és Adoremus előfizetését 2022-re, mielőbb kérjük jelezni a sekrestyében.