-
Hirdetés 2021. július 11-18.
Vasárnap:
reggel (8.00): Szepesi József, neje Szabó Teréz, leányuk Mária és vejük Istvánért
este (19.00): Csicsergő óvoda dolgozóiért, nyugdíjasaiért és elhunyt munkatársakért
Hétfő (19.00): Hálából sikeres vizsgáért
Kedd (7.00): A napközis táborért
Szerda (19.00): A Szent Kamill közösségért és hálából keresztény születésnapra és a keresztség szentségéért
Csütörtök (19.00): Hálából születésnapra
Péntek (7.00): Hálából 20. házassági évfordulóért, valamint a Kármel-hegyi Boldogasszony tiszteletére és közbenjárásáért
Szombat (19.00): szabad
Vasárnap:
reggel (8.00): Élő Németh Mária megszabadulásáért
este (19.00): szabadA múlt hétvégén az Egyház központi kiadásaira gyűjtöttük a perselypénzt. Ez volt az ún. „Péter-fillér” gyűjtés. 81 ezer Ft-ot adtak a testvérek. Továbbítottuk Vácra. Isten fizesse meg!
A templomi be és kilépéskor használhatjuk és használjuk is, a szenteltvizet. Szándékunk és vágyunk szerint áldozhatunk továbbra is kézben, de nyelvünkre helyezett Szentostyával is.
Az egyházközségi Napközis tábor kedden indul és szombatig tart. Aki tudna süteményt, vagy gyümölcsöt hozni, annak előre is hálásan köszönjük. Örömmel adjuk hírül, hogy a most végzett nyolcadikosok számára plébániai közösség indult. A közösségvezetés szép feladatát Dósa Dóri és Pesti Tamás vállalták. Augusztus 10-én lesz közösségi alkalmuk. Addig is keresik egymással a kapcsolatot és mindannyiukat szeretettel hívják és várják a „Tápiós-Ifi” táborba. Kérjük a családokat, hogy mindezt tekintsék fontosnak és terelgessék gyermekeiket a közösségbe. Két év múlva így lehetnek bérmálkozók. A Tápiós Ifi és Felnőtt-Családias táborba lehet még jelentkezni. Részletek és a program a tapio.hu honlapon.
Kedden, 13-án, a reggeli szentmise után imádkozik a templomban a Szeretetláng imacsoport.
2021. július 21-22-én a Missziós Kereszt Tápiógyörgyén tartózkodik majd. Szeretettel hívnak és várnak bennünket a györgyei testvérek és Varró Attila atya. 21-én este 6 órakor a szentmisét Dr. Lengyel Zsolt esperes atya mutatja be. Utána a szentségimádáson és virrasztáson Borka Zsolt és a Fóti gitáros csoport szolgál. Július 22-én, 17 órakor Csókai András idegsebész tanúságtétele lesz. Este fél hétkor, Kármán János tápiószelei plébános atya mutatja be a szentmisét. Július 21-22-én a Missziós Kereszt folyamatosan látogatható lesz.
-
Hirdetés 2021. július 04-11.
Vasárnap:
reggel (8.00): Molnár István, neje Szabó Mária és unokájuk Márton
este (19.00): Meghalt unokatestvér lelki üdvéért
Hétfő (19.00): Nagy Lászlóné, született Szabó Mária lelki üdvéért
Kedd (7.00): Hálából a járvány megszűnéséért
Szerda (19.00): Kocsis, Kiss és Buda családok élő és meghalt tagjaiért
Csütörtök (19.00): szabad
Péntek (7.00): szabad
Szombat (19.00): Csernák István, neje, valamint leányuk Julianna lelki üdvéért
Vasárnap:
reggel (8.00): Szepesi József, neje Szabó Teréz, leányuk Mária és vejük Istvánért
este (19.00): Csicsergő óvoda dolgozóiért, nyugdíjasaiért és elhunyt munkatársakértA most következő héten, kedden és pénteken reggel 7-kor lesznek a szentmisék. A nyári időszakban (július-augusztus) a csütörtöki szentségimádások szünetelnek. Biztatunk benneteket, hogy a napközbeni szentségimádás lehetőségével éljetek. Azok is jöhetnek az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus elé, akik nem szerepelnek az óránkénti beosztásban.
Az egyházközségi Napközis táborba már nem lehet jelentkezni. Betelt a tervezett létszám. A „Tápiós” táborokba lehet még jelentkezni. Információk ezzel és más eseményeinkkel kapcsolatban a hirdetőtáblán a hirdetőtáblán, honlapunkon, illetve a tapio.hu honlapon. A „Kistábor” Tápiószentmártonban, július 7-én, szerdán indul és vasárnapig tart.
Örömmel adjuk hírül, hogy a most végzett nyolcadikosok számára plébániai közösség indult. A közösségvezetés szép feladatát Dósa Dorottya és Pesti Tamás vállalták. Augusztus 10-én lesz közösségi alkalmuk. Addig is keresik egymással a kapcsolatot és mindannyiukat szeretettel hívják és várják a „Tápiós-Ifi” táborba. Kérjük a családokat, hogy mindezt tekintsék fontosnak és terelgessék gyermekeiket a közösségbe. Két év múlva így lehetnek bérmálkozók.
G. Horváth László, Anima Musicae zenekara Sarlósboldogasszony estéjén csodálatos koncerttel ajándékozott meg bennünket. Hálásan köszönjük nekik. Az Úr Jézus áldja meg, a Kisboldogasszony oltalmazza őket érte, égész életükben és művészi pályafutásuk során.
-
A barokk zene lelke – koncert július 02. (péntek)

-
MKPK közlemény a járványügyi szabályok enyhítéséről
-
Hirdetés 2021. június 27. – július 04.
Vasárnap:
reggel (8.00): Áldásért egy ifjú házaspárra
este (19.00): Mázás Ferenc és neje, Borbás Teréz és fiuk: Mázás Józsefért
Hétfő (19.00): szabad
Kedd (19.00): Szent Péter és Pál apostolok Főünnepe, Cseri András, Gönczi Erzsébet
Szerda (19.00): szabad
Csütörtök (19.00): szabad
Péntek (19.00): Sarlós Boldogasszony ünnepe, szabad
Szombat (19.00): Egy Édesanya lelki üdvéért és hálából 25 éves házassági évfordulóra
Vasárnap:
reggel (8.00): Molnár István, neje Szabó Mária és unokájuk Márton
este (19.00): Meghalt unokatestvér lelki üdvéértEzen, a most következő héten, minden nap este 7-kor lesznek a hétköznapi szentmisék. Kedden, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe lesz, esti szentmisével. Jöjjünk rá!
Pénteken első-péntek, betegellátás és ugyanakkor Sarlós Boldogasszony ünnepe is lesz. A nyári időszakban, július-augusztus, a csütörtöki szentségimádások szünetelnek. Biztatunk benneteket, hogy a napközbeni szentségimádás lehetőségével éljetek. Azok is jöhetnek az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus elé, akik nem szerepelnek az óránkénti beosztásban. A sülyi templomban jövő vasárnap 11 órától a férfiak szentségimádási órája lesz.
Megjelent a júliusi Adoremus. A sekrestyéből elvihető.
Jövő vasárnap, július 4-én az Egyház központi kiadásaira gyűjtünk. (Ez a Péter-fillér gyűjtés.)
Az egyházközségi Napközis táborba már nem lehet jelentkezni. Betelt a tervezett létszám. A „Tápiós” táborokba lehet még jelentkezni. Információk ezzel és más eseményeinkkel kapcsolatban a hirdetőtáblán és a tapiosuly.hu , illetve tapio.hu honlapokon.
Július 2-án, Sarlósboldogasszony – Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – ünnepén, este 7-kor lesz szentmise. Utána egy gyönyörű, 50 perces barokk koncertet hallgathatunk meg. Egyházközségünk tagja, G. Horváth László, Anima Musicae zenekara ajándékaként. A koncert ingyenes. Jöjjünk majd el rá, hívjunk másokat is.
Jövő vasárnaptól ( július 4.) enyhülnek a járványügyi szabályozások, pl. egy hét múlva már nem kell maszkot viselni a templomban. Az áldoztatás előtti kézfertőtlenítés az áldoztatóknak egyelőre még marad. Közösségi felelősségünk a gondosság az oltakozásban és az egymás közötti kapcsolatainkban. Imádkozzunk is, hogy az ún. 4. hullámot elkerülhessük.
-
Hirdetés 2021. június 20-27.
Vasárnap:
reggel (8.00): Ofella és Németh család elhunytjaiért
este (19.00): Dinnyés László lelki üdvéért
Hétfő (19.00): A Nyéki és Gödöllei családok elhunytjaiért, lelki üdvösségükért
Kedd (7.00): Családi békéért
Szerda (19.00): szabad
Csütörtök (19.00): Hálából
Péntek (7.00): Egy családért
Szombat (19.00): szabad
Vasárnap:
reggel (8.00): Áldásért egy ifjú házaspárra
este (19.00): Mázás Ferenc és neje, Borbás Teréz és fiuk: Mázás JózsefértCsütörtökön este visszatért a hagyományos szép szentségimádás az esti szentmise után. Jöjjünk rá.
A nyári időszakban, sülyi templomban vasárnap reggel 8-kor és este 7-kor lesznek a szentmisék. A szombat esti mise vasárnapra elővételezettnek számít. A szőlősi kápolnában, vasárnap délelőtt 10 órakor lesznek a szentmisék. A hétköznapokon, kedden és pénteken reggel hétkor, a többi napokon este 7-kor vannak a misék. Az esetleges eltérések miatt és egyéb hírekért is, kövessük egyházközségünk honlapját.
Megjelent a júliusi Adoremus. A sekrestyéből elvihető.
Szombaton, június 19-én, Tápiószentmártonban építő táboros nap volt. Sokan voltak a lelkes segítők. Hála értük Istennek. A Szűzanya oltalmazza őket.
Az egyházközségi Napközis, és a „Tápiós” táborokba lehet már jelentkezni. Információk ezzel kapcsolatban a hirdetőtáblán, honlapunkon, illetve a tapio.hu honlapon.
Holló Sándorné, Szabó Erzsébet temetése pénteken délután 5-kor lesz.
Július 2-án, Sarlósboldogasszony napján este 7-kor lesz szentmise. Utána egy gyönyörű, 50 perces barokk koncertet hallgathatunk meg. Egyházközségünk tagja, G. Horváth László, Anima Musicae zenekara ajándékaként. A koncert ingyenes. Jöjjünk majd el rá, hívjunk másokat is.
-
NEK2020 Regisztráció
Kedves Testvérek!
Ahogy korában hirdettük, az idén szeptemberben, Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeire már javában zajlik a jelentkezés.
Az alábbi – letölthető, kinyomtatható – regisztrációs lap, és a rajta lévő információk is ehhez kívánnak segítséget nyújtani. A regisztrációs lap a templomban lévő kis asztalon is kihelyezésre került, onnan is szabadon elvihető.
-
Elsőáldozás – 2021
-
8. osztályosok hálaadó szentmiséje
-
Meghívó Mokos János pappá szentelésére
