• Levél az elsőáldozás előtti hétfőn

    Kedves elsőáldozásra készülő gyerekek, kedves családok!

     

    Már csak néhány nap és a szentgyónásban megtisztulhat a lelkünk és találkozhatunk az Úr Jézussal a szentáldozásban.

    A Covid-járvány miatt különösen és különösen gyors módon kell készülnünk erre. Köszönöm mindenkinek az alapos igyekezetet. Kérem, folytassuk így szépen.

    Akik Pünkösdkor nem voltak itthon és nem tudtak szentmisére jönni, ők valamelyik hétköznapi, este 7-kor kezdődő misén való részvétellel pótolhatják.

    Szülőket, keresztszülőket, kezeseket arra kérjük, segítsenek a gyerekeknek a legszükségesebb kívülről megtanulandó dolgok (a magán e-mail címekre mellékletben el lett küldve) elsajátításában. Ezek a gyónáshoz a lelkiismereti mondatok a bánatimával, illetve a szentáldozás előtti és utáni imák. Még fontosabb, hogy egész héten, de leginkább pénteken, vagy szombaton délelőtt legyünk segítőek az esti imákban, vagy a gyónáshoz való bűn összegondolásban. Az a gyermek, aki most keresztelkedett, az első szentgyónását köszönés, keresztvetés után így kezdi: „Keresztelésem óta ezeket a bűnöket követtem el: …”. A többiek így kezdik: „Kiskoromtól kezdve, ezeket a bűnöket követtem el: …”.

    A 4./a-sok, tavaly ún. heti egy órás hittankönyvből, a 4./b-sek és a Malom utcai 4-esek, ún. heti két órásból tanultak. A fenti témák leckéi az egy órásban: 28-31., 35-36. A két órásban: 34-37., 45-49. Ezek átvétele segíthet a szép, átélt szentgyónáshoz és első szentáldozáshoz. (Ez a tavalyi, harmadikos hittankönyv elővételét jelenti, ha még megvan. Ha nincs, nem dől össze a világ.)

    Szerdán délután 5 órakor találkozunk a templomi gyakorláson.

    Reméljük, hogy minden családnak, főképpen gyermekeink lelkének javára szolgál ez a „sok munka”. A Mennyei Atya és az Úr Jézus áldjon meg bennünket.

    Köszönettel
    Szabó László

    2021. 05. 24.

  • Hirdetés 2021. május 23-30.

    Vasárnap (Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, Egyházunk születése ünnepe):
    reggel (8.00): Hálából a Szentlélek ajándékaiért és Zolika védelméért
    este (19.00): Szabadulásért
    Hétfő (19.00): szabad
    Kedd (19.00): Hálából házassági évfordulóra és egy unokáért
    Szerda (19.00): Dinnyés István lelki üdvéért
    Csütörtök (19.00): László Tiborért mondatja a Rózsafüzér-társulat
    Péntek (19.00): A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösségért
    Szombat (19.00): szabad
    Vasárnap (Szentháromság vasárnapja):
    reggel (8.00): szabad
    (10.00): Az elsőáldozók szentmiséje
    este (19.00): Cseri István, Szűcsi Mária és fiuk István és élő hozzátartozókért

    2021. május 30-án, 10 órakor kezdődő szentmisén lesznek elsőáldozók, a mostani 4. osztályos hittanulóink. Akkor lesz szentmise reggel 8-kor is templomunkban. A 10 órási szentmisére azok jöjjenek majd, akik családja érintett az elsőáldozásban. Az első padtömbökbe az Édesanyák ülhetnek. Az elsőáldozás szép ünnepi szentmiséjét az interneten közvetíteni fogjuk. Elérhetőségét egyházközségünk honlapján keressétek.

    Május 24-én, Pünkösdhétfőn a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja ünnepe van. Szentmise ezen a napon este 7-kor lesz.

    Szerdán délután 5-re jönnek az elsőáldozók templomi gyakorlásra. Szombaton pedig délután 3 és 5 óra között fognak gyónni. Családtagjaik is gyónhatnak, akiknek ez lehetséges. A templomban Köncse József atya, a plébánián pedig Szegedi László atya gyóntat majd.

    Csütörtök a mi Urunk Jézus Krisztus, az Örök főpap ünnepe lesz.

    Az egyházközségi Napközis, és a „Tápiós” táborokra, a héten lehet már jelentkezni. Információk ezzel kapcsolatban a hirdetőtáblán, honlapunkon, illetve a tapio.hu honlapon találhatók.

    Pénteken az esti mise után lesz a „Tápiós Nagytábor” előkészítője a plébánián.

    Katolikus Egyházunk és alapítványunk nevében köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik részükre utaltatták adójuk 1-1 %-át. Isten fizesse meg a felajánlott adományokat.

  • Tájékoztató az elsőáldozásról – 2021

    Kedves Szülők és Elsőáldozók!

    Hamarosan elérkezik az első áldozás szép ünnepe. 2021. május 30-án, Szentháromság vasárnapján a tápiósülyi Kisboldogasszony templomban, a 10 órakor kezdődő szentmise keretében. Akkor majd ¾ 10-re kell érkezni, fehér ruhába öltözötten, a plébánia udvarára. Addig a jó felkészülés érdekében még sok mindent kell tennünk.

    – A gyerekeket kétszer hozzuk majd a templomba szerdai napokon délután 5 órára, gyakorlásra. Ez a két nap: május 19. és 26. Az alkalmak körülbelül negyvenöt percesek lesznek.
    – Az első áldozásra készülő gyermekek gyóntatása május 29-én, szombaton délután három és öt óra közötti időben lesz. A konkrét időpont szabadon megválasztható. Két atya gyóntat.
    – A szülők, hozzátartozók gyóntatása a gyermekekkel együtt lehetséges. A felnőttek közül, ha valakinek kérdéses, hogy gyónhat-e, járulhat-e szentáldozáshoz, kérdezze meg Szegedi László, vagy Köncse József atyát.
    – Az Első áldozás vasárnapján tehát, reggel ¾ 10-kor van a gyülekezés a plébánia udvarán, ahonnan a gyermekek az egységes szép fehér ruhájukban vonulnak majd ünnepélyesen a templom szentélyébe. A kislányok haját díszítheti koszorú, diadém, vagy fátyol. „Kismenyasszony-ruha” a szentmisén nem kívánatos viselet! Akinek mégis van ilyen, ő majd otthon fényképezéshez, vagy az ünnepi ebéd alatt viselheti családja körében. A templomban az első padtömbök ülőhelyei az Édesanyákat illetik. Más családtagok azt ne foglalják el. Egyelőre úgy tudjuk, a maszkviselés szükséges lesz.
    – A szentmise után lesz mód, a templomban, vagy a plébánia udvarán a fotózásra. Szentmise közben, kérjük mellőzzék a templomban a mozgást a felvétel készítéséért. Ennek a járvány elleni nagyobb biztonságra törekvés is oka, illetve, hogy ne rontsuk a szép, szent esemény áhítatát. Az egyházközségünk médiás munkatársai a legfontosabb eseményekről rögzítenek felvételeket és egyenes közvetítést is adunk az interneten.
    – Az első áldozás vasárnapja utáni hét két napján, pénteken és szombaton (június 4. és 5.) esti szentmisékre várjuk a gyermekeket, lehetőleg kísérővel. Abban a reményben, hogy így szép gyakorlattá válik számukra az Oltáriszentségi Jézussal való rendszeres találkozás, táplálkozás. Pénteken (június 3.) értük és segítőikért mutatjuk be a szentmise áldozatot. A szombati napon (június 4.) délután előbb, 5 órára kérjük elhozni a gyermekeket, mert játékos foglalkozást szervezünk nekik a szentmise előtt.
    – Úr Napja Ünnepe 2021-ben, június 6-án lesz. Ha a járványhelyzettel kapcsolatos rendelkezések megengedik, tartunk majd „Úrnapi Körmenetet”. Ezen a vasárnapon, körmenet nélkül is, mindenképpen a 10 órakor kezdődő nagymisére várjuk az elsőáldozókat. Az addig náluk lévő fehér ruhákban érkezzenek. Az elsőáldozók, a szentélyben ülnek majd a szentmise alatt. Onnan indulnak (!?) a sziromhintésre, a körmenetbe. Kis kosarat hozzanak, melybe a szirmot rakjuk. Előtte való szombati napon (június 5.) gyűjtsenek virágszirmot és hozzák el a plébániára.
    – Az egyenruhát az Úr-napi körmenet végén kell leadni a plébánián, név szerint.
    A szép ünnep reményében és az eddigi figyelmes készülődést, áldozatos közreműködést megköszönve és a továbbiakra is kérve, tisztelettel:

    Dr. Szegedi László atya, Tel.: +36-20/521-0654
    Köncse József atya, Tel.: +36-30/160-8973
    Szabó László hittanár, Tel.: +36-30/473-9278
    e-mail: tapiosuly01@gmail.com
    Egyházközségünk honlapján követhetőek az időszerű, fontos tudnivalók.

  • Egyházközségi napközis tábor

    Kedves Érdeklődők!

    Örömmel hirdetjük, hogy idén is megszervezésre kerül  a Tápiósülyi Egyházközségi Napközis Tábor (TENT) azoknak a gyerekeknek, akik már elvégezték a 3. osztályt, de még nem kezdték el a 6. osztályt.

    A tábor július 13. és 17. (kedd-szombat) között kerül megszervezésre a sülyi plébánián. Várhatóan reggel 8 és 9 óra között várjuk a gyerekeket és a programok délután 5 óra magasságában érnek véget. Igény szerint tudunk biztosítani korábbi illetve későbbi gyermek felügyeletet.

    A résztvevők számára napi 3 étkezést biztosítunk (tízórait, meleg ebédet és uzsonnát). A meleg étkeztetésről a Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola konyhája gondoskodik.

    Igyekszünk minél színesebb programot kínálni a gyerekeknek, lehet számítani akadályversenyre, sport foglalkozásokra, valamint kézműveskedésre. Mindezek mellett egy lelki ívet is magába foglal a tábor. A tábor idei témája a Szent József évből kiindulva a Szent Család és a NEK-re készülve az Eucharisztia. Részletesebb programról a tábor előtt küldünk tájékoztatást.

    A tábor infrastrukturális és egyéb hátterének a biztosításáról Egyházközségünk alapítványa, az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítvány gondoskodik.

    A vírushelyzet miatt létrehozott jogszabályok betartása érdekében létszám korlátot kellett meghatároznunk, így arra biztatunk mindenkit, hogy aki komolyabban érdeklődik a tábor iránt, mihamarabb jelentkezzen.

    Jelentkezési felület itt.

    A tábor költsége 2.000.-Ft/fő/nap, mely magában foglalja a napi 3 étkezést és a táborhoz szükséges kellékek biztosítását (tisztító- és fertőtlenítőszerek, sporteszközök, kézműves foglalkozás, stb.). Testvéri kedvezmény igénybevételére van lehetőség, mely azt jelenti, hogy kettő vagy több testvér esetén egy gyermek után kell teljes árat fizetni, a többi testvér napi díja 1.000.-Ft.

    Sok szeretettel várjuk a gyerekeket!

    Érdeklődni a tapiosuly.tabor@gmail.com címen vagy +36-30/695-8697 (Pesti Dóra) +36-30/643-0553 (Pelyhe Virág) telefonszámokon lehet.

     

  • Hirdetés 2021. május 16-23.

    Vasárnap (Húsvét 7. vasárnapja, Urunk mennybemenetele ünnepe):
    reggel (8.00): Szabó Illés, testvére Rozália és összes hozzátartozóikért
    este (19.00): Szabadulásért
    Hétfő (19.00): Elhunyt Szvercsek Ferenc lelki üdvéért
    Kedd (19.00): szabad
    Szerda (19.00): szabad
    Csütörtök (19.00): Hálából születésnapra és a kapott kegyelmekért
    Péntek (19.00): Botka család élő és elhunyt tagjaiért, és hálából 30. születésnapra
    Szombat (19.00): Szent Rita tiszteletére
    Vasárnap (Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, Egyházunk születése ünnepe):
    reggel (8.00): szabad
    este (19.00): szabad

    Jövő vasárnap zárul a Húsvéti idő, Pünkösd napjával. Május 22-én, szombaton este 6 órától gitáros zenés imaalkalom lesz a templomban, melyet a szentmise követ és a Lorettói litánia zár le. Jöjjünk el rá. Legyünk állhatatosak az imádságban az apostolok és tanítványok nyomán, akik egy szívvel, egy lélekkel imádkoztak Máriával, Jézus anyjával és várták a Szentlelket. Gyóntatás is lesz. József atya a templomban, Szegedi atya az irodájában gyóntat. Ez még húsvéti gyónásnak számít.

    Kedves testvérek! Szeretettel hívjuk fel a figyelmeteket, hogy a templom kerek oszlopánál lévő kisasztalon sok szép imádság és egyéb, a lelki életünket segítő kiadvány található. Kiss Éva és Dinnyésné Margitka gondozza ezeket, felelősen. Keressétek őket bátran ezzel kapcsolatban, ha kell.

    Mokos János pappá szentelése 2021. június 18-án, délelőtt 10 órakor lesz, Keszthelyen. Tápiószecsőről busz indul majd. Aki menni szeretne, Dósáné Ilonkánál jelentkezzen.

    2021. május 30-án, 10 órakor kezdődő szentmisén lesznek elsőáldozók a mostani 4. osztályos hittanulóink. Akkor lesz szentmise reggel 8-kor is. 10-re azok jöjjenek majd, akik családja érintett az elsőáldozásban. Az első padtömbökbe az Édesanyák ülhetnek.

    Az egyházközségi Napközis, és a „Tápiós” táborokra, a héten lehet már jelentkezni. Információk ezzel kapcsolatban a hirdetőtáblán, honlapunkon, illetve a tapio.hu honlapon találhatók.

    Hubert Márton temetése kedden, délután 4 órakor lesz.

    Az adónk 1-1 %-ának felajánlásával támogassuk egyházunkat, technikai száma: 0011 és az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítványt, adószáma: 191 80 117-1-13

  • A világnak Krisztus kell

    ENGESZTELŐ IMAALKALOM A COVD-JÁRVÁNY MEGSZŰNÉSÉÉRT A MÁRIAREMETEI KEGYTEMPLOM PARKJÁBAN
    (Mottó: A VILÁGNAK KRISZTUS KELL)

     

    Május 13-án, délután 15-19.30-ig országos felhívásra részt vehetünk a máriaremetei kegytemplom mellé szervezett engesztelő imán személyesen, vagy a Bonum televízió közvetítésén keresztül. A helyszínre regisztráció szükséges.

    Az alkalom házigazdája Kemenes Gábor atya, a Medugorjei és a Szeretetláng mozgalom. Részletek az ő honlapjaikon találhatók.

  • Hirdetés 2021. május 09-16.

    Vasárnap (Húsvét 6. vasárnapja):
    reggel (8.00): Hálából gyógyulásokért
    este (19.00): Mészáros István és élő és elhunyt hozzátartozókért
    Hétfő (19.00): Áldásért egy házasságra és meghalt Édesapáért
    Kedd (19.00): Kiss László és családja gyógyulásáért
    Szerda (19.00): Vastag, Hegyi és Bálint család élő és meghalt hozzátartozóiért
    Csütörtök (19.00): szabad
    Péntek (19.00): szabad
    Szombat (19.00): szabad
    Vasárnap (Húsvét 7. vasárnapja, Urunk mennybemenetele ünnepe):
    reggel (8.00): Szabó Illés, testvére Rozália és összes hozzátartozóikért
    este (19.00): szabad

    Pénteken délután 5 órakor kereszteljük néhány gyermekünket, a leendő elsőáldozóink közül. Értük és valamennyiükért, családjaikért is, imádkozzunk, hogy megerősödjenek a Krisztusba vetett hitükben.

    Mokos János pappá szentelése 2021. június 18-án, délelőtt 10 órakor lesz, Keszthelyen. Tápiószecsőről busz indul majd. Aki menni szeretne, Dósáné Ilonkánál jelentkezzen.

    Május a Szűzanya hónapja. Mindig -hétköznap, vasárnap is – este kezdődnek azok a szentmisék, amelyeket követnek a Lorettói litániák.

    Szombaton és vasárnapokon, parkolás céljára kinyitjuk a plébánia udvarát. A szentmisék idejére érvényes ez. Élhetünk a lehetőséggel, de legyünk figyelmesek. Az öreg plébánia mosdója is használható ekkor.

    Szombaton (május 15.) online nagymarosi ifjúsági találkozó lesz. Fél tíztől Böjte Csaba atya ad elő.

    Hálásan köszönjük mindazoknak, akik a múlt vasárnap, bármiben is segítették az Édesanyák napjának szebbé tételét (pl. az óvodások kedves műsora, a szép tavaszi virágok előkészítése). 2021. május 30-án 10 órakor kezdődő szentmisén lesznek elsőáldozók, a mostani 4. osztályos hittanulóink. Akkor lesz szentmise reggel 8-kor is. 10-re azok jöjjenek majd, akik családja érintett az elsőáldozásban.

    Harminc évvel ezelőtt, 1991. május 4-én tért haza, Esztergomba, Mindszenty József bíboros hercegprímás koporsója, teste Máriacellből. Akkor az újra-temetésnél egyházközségünk és a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség is jelen volt. Imádkozzunk érte és hozzá, hogy a szentek sorából közbenjárhasson nemzetünkért, hazánkért. Jelmondata ez volt: Devictus Vincit – Legyőzetve győz. Másik gondolata: Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől.

    László Tiborné, Ilonka temetése szerdán, délután 3 órakor lesz.

    Az adónk 1-1 %-ának felajánlásával támogassuk egyházunkat, technikai száma: 0011 és az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítványt, adószáma: 191 80 117-1-13
    Aki tavaly nyilatkozott az „egyházi 1%-ról”, annak ezt most nem kell megismételnie. Rendelkezése érvényes idén is, de a másik 1%-ról minden évben, így idén is rendelkezni lehet és kell. Köszönjük támogatásotokat.

  • Hirdetés 2021. május 02-09.

    Vasárnap (Húsvét 5. vasárnapja):
    reggel (8.00): Szűcsi István, Benkó Rozália és családtagokért
    este (19.00): Elhunyt Dobos László lelki üdvéért
    Hétfő (19.00): Érettségizőkért
    Kedd (19.00): Egy Édesapáért
    Szerda (19.00): Hálából és születésnapra hálából
    Csütörtök (19.00): szabad
    Péntek (19.00): Tisztítótűzben szenvedő lelkekért
    Szombat (19.00): Dinnyés István lelki üdvéért
    Vasárnap (Húsvét 6. vasárnapja):
    reggel (8.00): Hálából gyógyulásokért
    este (19.00): Mészáros István és élő és elhunyt hozzátartozókért

    Hétfő (május 03.) Szentt Fülöp és Jakab vértanú apostolok ünnepe.
    Péntek (május 07.) Boldog Gizella, Szent István királyunk feleségének, a Budapest-Esztergom Főegyházmegye társvédőszentjének emlékünnepe.

    Május első vasárnapján az Édesanyák napja van. A Jó Isten áldja meg az Édesanyákat, Nagymamákat. Égi Édesanyánkat, Szűz Máriát is gyertek köszönteni. Egész májusban tehetjük ezt. Május a Szűzanya hónapja. Mindig -hétköznap, vasárnap is – este kezdődnek azok a szentmisék, amelyeket követnek a Lorettói litániák. Májusban a csütörtöki szentségimádások szünetelnek. Júniusban lesznek majd ismét. Sülyben az esti szentmisék 19.00 órakor vannak. A szőlősi kápolnában 10 órakor, a sülyi templomban reggel 8-kor és este 7-kor van a szentmise vasárnapokon.

    Péntek, első péntek, újra lesz betegellátás. Szóljunk az érintetteknek. József atya keresi fel őket.

    Szombaton és vasárnapokon, parkolás céljára kinyitjuk a plébánia udvarát. A szentmisék idejére érvényes ez. Élhetünk a lehetőséggel, de legyünk figyelmesek. Az öreg plébánia mosdója is használható ekkor. A biztonsági és riasztó rendszer első lépcsője elkészült. Működik. Ez a templomra, a régi és az új plébánia épületre egyaránt vonatkozik. Amennyiben rendkívüli időpontban szeretnénk bejutni például a templomba, kérdezzük, kérjük meg József atyát, Jozefa nővért, vagy Dinnyés Ferencet.

    Hálásan köszönjük a férfiak munkáját, amivel tegnap szebbé tették a templomunk környékét.

    2021. május 30-án, 10 órakor kezdődő szentmisén lesznek elsőáldozók, a mostani 4. osztályos hittanulóink. A jelenlegi 3. osztályosok, valószínűleg ősszel lehetnek elsőáldozók. Kérjük imáitokat ezért és, hogy a gyermekek tudjanak jól felkészülni, például a szentmisén való részvétellel.

    Az adónk 1-1 %-ának felajánlásával támogassuk egyházunkat, technikai száma: 0011 és az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítványt, adószáma: 191 80 117-1-13
    Aki tavaly nyilatkozott az „egyházi 1%-ról”, annak ezt most nem kell megismételnie. Rendelkezése érvényes idén is, de a másik 1%-ról minden évben, így idén is rendelkezni lehet és kell. Köszönjük támogatásotokat.

  • Hirdetés 2021. április 25. – május 02.

    Vasárnap (Húsvét 4. vasárnapja):
    reggel (8.00): Kiss Balázsért és Mokos és Szirony család elhunytjaiért
    este (19.00): Elhunyt Kohajda László, szülei, nagyszülei lelki üdvéért
    Hétfő (19.00): Hálából a kapott kegyelmekért
    Kedd (7.00): Egy Családért és házasságra készülő párért és kisbabájukért
    Szerda (19.00): Hálából lelkigyakorlatos vezetőért
    Csütörtök (19.00): Járvány megszűnéséért és meghalt unokatestvérért
    Péntek (19.00): Elhunyt Nagy Péter lelki üdvéért
    Szombat (19.00): Akolitus szolgálókért
    Vasárnap (Húsvét 5. vasárnapja):
    reggel (8.00): Szűcsi István, Benkó Rozália és családtagokért
    este (19.00): Elhunyt Dobos László lelki üdvéért

    A jövő vasárnap az Édesanyák napja lesz. A reggeli 8-as szentmisére a gyerekek hozzanak egy szál virágot. József atya majd megszenteli azokat és így köszönthetjük velük az Édesanyákat, Nagymamákat. Égi Édesanyánkat, Szűz Máriát is gyertek köszönteni. Egész májusban tehetjük ezt. Május a Szűzanya hónapja. Szombaton este kezdődnek a Lorettói litániák.

    Sülyben az esti szentmisék 19 órakor vannak. A szőlősi kápolnában 10 órakor, a sülyi templomban reggel 8-kor és este 7-kor van a szentmise, vasárnapokon.

    Csütörtökön este meglátogatta egyházközségünket Kovács Gábor, a Váci Egyházmegye karitász igazgatója. Karitász csoportunk új lelkesedéssel igyekszik végezni tevékenységét. Aki indítást érez rá, jelentkezzen a közösségbe, melynek vezető koordinátora Pestiné Bencsik Marika.

    Csütörtökön elkezdtük Szent József közbenjárásáért a kilencedet. Május elsejére, szombatra, Szent József, a munkás ünnepére készülünk vele. A Szent József kilenced kegyelmeiért, pénteken az esti szentmisén adunk hálát, mert a szombati mise elővételezett vasárnapi szentmise. Honlapunkon tájékozódjatok! Ott találhatóak a különböző, szép, értékes imádságok.

    Csütörtök Sienai Szent Katalin Szűz és Egyháztanító ünnepe. Ő Európa közbenjáró társvédőszentje is.

    2021. május 30-án, 10 órakor kezdődő szentmisén lesznek elsőáldozók, a mostani 4. osztályos hittanulóink. A jelenlegi 3. osztályosok, valószínűleg ősszel lehetnek elsőáldozók. Kérjük imáitokat ezért és, hogy a gyermekek tudjanak jól felkészülni, például a szentmisén való részvétellel.

    Az adónk 1-1 %-ának felajánlásával támogassuk egyházunkat, technikai száma: 0011 és az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítványt, adószáma: 191 80 117-1-13
    Aki tavaly nyilatkozott az „egyházi 1%-ról”, annak ezt most nem kell megismételnie. Rendelkezése érvényes idén is, de a másik 1%-ról minden évben, így idén is rendelkezni lehet és kell. Köszönjük támogatásotokat.

  • Egyházmegyénk főiskolája, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2021/2022. tanévre felvételit hirdet katekéta-lelkipásztori munkatárs (KLM) szakra. Érdeklődni és jelentkezni Czerman Józsefné tanulmányi főmunkatársnál (czerman.eva@avkf.hu, +36-27-511-150/401) vagy dr. Lovassy Attila szakfelelősnél (lovassy.attila@avkf.hu,    +36-30-202-4636) lehet. Jelentkezési határidő: 2021. május 15. További információk más szakokról is: www.avkf.hu