-
Virágvasárnap ünnepe a tápiósülyi templomnál – 2020. 03. 28.
A COVID-19 járvány miatt, idén rendhagyó módon ünnepeljük az Úr Jézus Jeruzsálembe való bevonulását. Kérjük, mindenki a maga lehetősége szerint vegyen részt benne. Legyünk elfogadóak, egymást segítőek, szeretetből.
A templom előtt, vasárnap reggel ½ 9-kor Szegedi atya és József atya megszentelik a barkát. Azután bevonulnak a templomba és bemutatják az ünnepi szentmisét. A passiót Szent Márk evangéliumából (15. 1-39) József atya fogja felolvasni. A szentmise ki lesz hangosítva a templomból. Oda ugyanis a hívek nem mehetnek be. A mise keretében József atya és akolitus segítője kijönnek a templom elé megáldoztatni azokat, akik azért is jöttek, hogy ebben részesülhessenek. A gyónásra a mise előtt nyolc órától lesz lehetőség. A szertartást, szentmisét, online közvetítjük ennek elérhetőségéről egyházközségünk honlapján lehet tájékozódni.
A szentmise végén a szentelt barkából vihetünk otthonainkba. Ami megmarad, azt városunk sülyi részének keresztjeihez tesszük majd. Onnan lesz elvihető.
Akik ½ 9-re nem tudnak eljönni, hogy részt vegyenek mindebben, de online szentmisén részt vettek és szentáldozáshoz szeretnének járulni, ők 11 órára érkezzenek a plébánia udvarára. Ott egy rövid bűnbánati cselekmény után általános feloldozást kapnak bűneik alól. Ezután József atya megáldoztatja őket.
Virágvasárnapon, más időpontban nem lesz Sülyben szentmise. A Szőlősi Kápolnában sem. A Nagyhét Szent Három Napja eseményeiről később adunk tájékoztatást.
-
Hirdetés 2021. március 21-28.
Vasárnap (Nagyböjt ötödik vasárnapja): Hálából születésnapra
Hétfő: Hálából születésnaposokért és névnapjukat ünneplőkért
Kedd: Pintér és Csóré család élő és elhunyt tagjaiért
Szerda: Lilik Pál és hozzátartozói lelki üdvéért
Csütörtök (Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe): Dinnyés István, Gazsi Margit lelki üdvéért
Péntek: Bálint Irén lelki üdvéért
Szombat: Berényi és Dobos család elhunyt tagjaiért
Vasárnap (Urunk szenvedésének vasárnapja, Virágvasárnap): Ifjú Bugyi Ferenc halálának harmadik évfordulójára, Kohajda László és szülei lelki üdvéértA járványhelyzet miatt március 8-ától templomainkban a nyilvános vallásos programok, a szentmisék egyelőre, bizonytalan ideig szünetelnek. A szőlősi kápolnában is. Nem lesz online mise-közvetítés templomunkból. Szegedi atya és József atya minden nap mutatnak be szentmisét és az íratott miseszándékokat elmondják. Ezek az alkalmak nem látogathatóak, de lélekben részt vehetünk, imádkozhatunk a szándékért. Vasárnap délelőtt 10 órakor online szentmise közvetítés lesz. Horváth Bertalan atya mutatja be, az úri templomból. A Szóró-Média facebook-oldalán lesz látható.
Március 25. (csütörtök) URUNK SZÜLETÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA – Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.
A tápiósülyi templomunk keresztútjának fotóival, elkészült a szép hagyomány szerint végzett, keresztúti ájtatosságunk digitális változata. (Valószínűsítjük, hogy tetszést arat. Elkészítjük majd papír alapon is, de most, sajnos úgysem végezhetjük együtt a pandémiás helyzet miatt.) Biztatunk benneteket, hogy egyházközségünk honlapjáról töltsétek le és végezzétek, imádkozzátok a Húsvétig hátra lévő időben. Köszönjük azoknak a fiatal testvéreinknek, akik dolgoztak vele. Legyenek áldottak!
Jövő vasárnap szentelünk barkát és déltől kezdve, aki szeretne, a templom ajtójától, illetve városunk sülyi részének keresztjeitől vihet majd otthonába.
Betegellátás, súlyos beteg, haldokló esetében lehetséges. Az egyéb, szokásos beteglátogatás elmarad a megyéspüspök rendelkezése értelmében.
A menetrend szerinti Szent föld javára szóló gyűjtést (március 21. lett volna) Marton püspök atya rendelkezése alapján később tartjuk majd meg.
Az Új Ember újságok a plébániai kis szentségimádó terem előteréből elvihetőek.
-
Keresztút
Kedves Testvérek!
Elkészült hagyományos keresztutunk letölthető, digitális verziója.
A záróénekhez készült hangfelvétel az utolsó oldalon a “MEGJÁRTUK MÁR A SZENT KERESZTUTAT” címre kattintva érhető el, a hangfelvétel kattintást követően új lapon nyílik meg.
Köszönjük azoknak a fiataloknak, akik dolgoztak vele.
-
Szent József imalánc
2021-ben a házasság hete “Valentin-nappal” zárult, ezen a napon a vasárnapi szentmisén egyházközségünk családjaira kértük az Úr áldását!
Ezen a napon indult a Szent József év programjaiba illesztve egy új, házról-házra járó imalánc. A szentmisén megáldott képpel jelképesen egy hétre fogadhatjuk házunkba a Szent Család őrét vasárnaptól vasárnapig a zárások idején is!
Minden család a maga imaéletébe illesztve keresheti meg azt az imaformát, amivel be szeretnének kapcsolódni az imaláncba. A kép mellett egy folyamatosan bővülő füzet is igyekszik ebben segíteni Szent Józsefhez köthető imákkal, elmélkedésekkel és gondolatokkal.
Ezt az imaláncot – pandémiától függetlenül – a családok imaéletébe szeretnénk illeszteni! A kísérő füzetet, és Szent József útját az egyházközség családjai körében idővel itt is publikáljuk.
“Szent József a gonosz szellemek réme“, ahogy a szent litániában olvashatjuk, így keresve sem találhatnánk hathatósabb közbenjárót családunkért! Ebben a Szent Józsefnek ajánlott évben különösen fordítsunk figyelmet családjaink patrónusára!
Az imaláncra folyamatosan várjuk a befogadónak jelentkező családokat!
Jelentkezés Gödöny Péternél telefonon (+36-30/870-8138), emailban (godonypeter@gmail.com) vagy bármilyen más elérhetőségen!
-
Tápiós táborok – 2021
A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség 2021. évi nyári táborainak tervezett időpontjai:
Gyermektábor – Kistábor – 2021. július 07-11.
Ifjúsági tábor – 2021. július 19-25.
Családias, felnőtt Nagytábor – 2021. július 28. – augusztus 01.Természetesen a szervezők figyelemmel követik a járványügyi rendelkezéseket, ehhez igazodva élnek a változtatás jogával, amennyiben szükség van rá.
-
Hirdetés 2021. március 14-21.
Vasárnap: /Nagyböjt negyedik vasárnapja/: Hromoda Gáborné és családja lelki üdvükért
Hétfő: Élő Gazsi Zolikáért
Kedd: Hálából születésnapra
Szerda: Elhunyt Édesapáért
Csütörtök: Elhunyt Édesapáért
Péntek: Szent József közbenjárásáért
Szombat: Elhunyt Édesanyáért
Vasárnap:Hálából születésnapraA járványhelyzet miatt március 8-ától templomainkban a nyilvános vallásos programok, a szentmisék egyelőre, bizonytalan ideig szünetelnek. A szőlősi kápolnában is. Nem lesz online mise-közvetítés templomunkból. Szegedi atya minden nap mutat be szentmisét és az íratott miseszándékokat elmondja. Ezek az alkalmak nem látogathatóak, de lélekben részt vehetünk, imádkozhatunk a szándékért. Vasárnap délelőtt 10 órakor online, szentmise közvetítés lesz. Horváth Bertalan atya mutatja be, az úri templomból. A Szóró-Média facebook-oldalán lesz látható. Vegyünk részt benne, ahogyan lehet, de mindenesetre imádságos lélekkel.
Március 11-én, csütörtökön lett volna a Szent József kilenced kezdete. Ezt halasztanunk kell. Valószínűleg május 1-e előtt /Munkás Szent József ünnepe/ 9 nappal kezdhetjük majd el. A Szent József vándorló képe továbbra is jár hetente, családtól családig. Gödöny Péter a moderátora ennek. Telefonszáma: +36-30/870-8138
Március 12-én volt Ferenc pápa megválasztásának (2013) évfordulója. Imádkozzunk érte, hogy a Szentlélek vezetésével, bátran és jól tudja kormányozni egyházunk hajóját.
Betegellátás, súlyos beteg, haldokló esetében lehetséges. Az egyéb, szokásos beteglátogatás elmarad a megyéspüspök rendelkezése értelmében.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele alapján mi is részt vettünk volna a Katolikus Karitász tartós-élelmiszer gyűjtésében. Ez most akadályoztatva van. Később módot találunk majd rá. Aki már elhozta, az ő felajánlását eljuttatjuk a rászorulóknak. A pénzadományokat is köszönjük.
Március 19. péntek, Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese – főünnep. Ez a nap a Család-év kezdete.
A menetrend szerinti Szent föld javára szóló gyűjtést (március 21.) Marton püspök atya rendelkezése alapján később tartjuk majd, valamikor.
-
Ima Covid idején
Uram, eléd hozzuk betegeinket, vigasztalásért és
gyógyulásukért fohászkodunk.
Legyél közel a szenvedőkhöz, főleg a
haldoklókhoz!
Vigasztald a szomorkodókat, adj bölcsességet és
energiát az orvosoknak és a kutatóknak.Adj erőt, kitartást a nővéreknek, betegápolóknak
ehhez a különösen nagy terheléshez.
Imádkozzunk azokért a betegekért, akik a vírusban
szenvednek. Imádkozzunk a viharban
békességért, tisztánlátásért.
Jóságos Atyánk mindenkit eléd hozunk, akiknek
karanténban kell lenniük, magányosak és senkit
nem tudnak átölelni.
Atyám szerető karjaidba zárd őket és adj nekik
kitartást, légy mellettük. Töltsd el a szívüket
szelídséggel.Mennyei Atyánk arra kérünk, hogy a járvány
messzire elkerülje szeretteinket és minden embert
a Földön.
A Te segítséged nélkül nem megy. Uram segítsd
gyermekeidet!Tégy minket hálássá, minden egészséges
napunkért.
Ne engedd, hogy elfelejtsük, hogy az életünk,
Tőled kapott ajándék. Ne felejtsük el, hogy csak Te
vagy örök s az élet múlandó.Adj nekünk erőt, kitartást, ebben a nehéz
helyzetben.
Uram szükségünk van Rád, kérlek vigyázz ránk.Ámen.
-
Hirdetés 2021. március 07-14.
Vasárnap: /Nagyböjt harmadik vasárnapja/
reggel (8.30): Marika és József szabadulásáért, Csollák Jánosné halálának 3. évfordulójára
este (18.00): Halva fekvő testvérünk lelki üdvéért
Hétfő: Hálából
Kedd: szabad
Szerda: Depresszióból való szabadulásért és gyógyulásért
Csütörtök: szabad
Péntek: szabad
Szombat: Solti Antal és Családja lelki üdvéért
Vasárnap: Hromoda Gáborné és családja lelki üdvükértA járványhelyzet miatt március 8-ától templomainkban a nyilvános vallásos programok, a szentmisék egyelőre, bizonytalan ideig szünetelnek. Nem tervezünk online mise-közvetítést templomunkból. Ennek oka, hogy József atya szabadságra megy. Március 20-án jön vissza. Szegedi atya minden nap mutat be szentmisét és az íratott miseszándékokat elmondja. Ezek az alkalmak nem látogathatóak, de lélekben részt vehetünk, imádkozhatunk a szándékért.
Március 11-én, csütörtökön lett volna a Szent József kilenced kezdete. Ezt halasztanunk kell. Valószínűleg május 1-e előtt /Munkás Szent József ünnepe/ 9 nappal kezdhetjük majd el. A Szent József vándorló képe továbbra is jár hetente, családtól családig. Gödöny Péter a moderátora ennek. Telefonszáma: +36-30/870-8138
Betegellátás, súlyos beteg, haldokló esetében lehetséges. Az egyéb, szokásos beteglátogatás elmarad a megyéspüspök rendelkezése értelmében.
Most vasárnap első vasárnap. A férfiak szentségimádási órája 11 órakor kezdődik. Most vasárnap még délután 3-kor keresztúti ájtatosság van a templomunkban. Múlt vasárnap a katolikus iskolák javára 100 ezer Ft-ot gyűjtöttünk. Isten fizesse meg az adományozóknak!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele alapján mi is részt vettünk volna a Katolikus Karitász tartós-élelmiszer gyűjtésében. Ez most akadályoztatva van. Később módot találunk majd rá. Aki már elhozta, az ő felajánlását eljuttatjuk a rászorulóknak.
Március 13-án, szombaton délután 4-től ½ 6-ig gyóntatás lesz a plébánián, Nagyböjt lévén, Húsvétra. Ecseri Pál atya a kis hittanteremben, Szegedi atya az irodájában gyóntat majd. Maszkot viseljünk, kezet fertőtlenítsünk, távolságot tartsunk! Szegedi atya február 25-én kapott covid elleni oltást. Tegyünk meg valamennyien mindent a nyájimmunitás érdekében!
Szerdán délután 3-kor lesz Dobos Gábor (Kókai utcából) temetése, csütörtök délután 4-kor pedig Kohajda Róberté.
-
Atyai szívvel 2021 (rajzpályázat)

-
Jelentkezz a Sapientiára

