Lelki adoptálás – tanúságtétel I.

Országszerte március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kezdik el a lelki adoptálást, ami így december 25-ig, Karácsonyig tart. Az imádkozók vállalják, hogy kilenc hónapon keresztül mondanak egy adott imádságot egy tized rózsafüzérrel együtt, egy veszélyben lévő magzatért. Hárman, jómagam, Horinka Dóri és Dósa Dóri rendszeresen vállaljuk ezt az imaszolgálatot, és tanúságtételeinkkel buzdítva szeretnénk másokat is meghívni erre.

Már gimnazista koromban megfogalmazódott bennem a szándék, hogy valamit tegyek az abortusz ellen. Azonban ez sokáig csak szándék maradt. Az hamar világossá vált számomra, hogy a hivatásom nem fog szorosan ehhez kapcsolódni. Egy idő után pedig a lelki adoptálás lehetőségével is találkoztam. Mégis el kellett telnie még egy kis időnek, tapasztalatokat kellett szereznem, mielőtt ebbe belevágtam volna.

Konkrét események befolyásoltak ebben a döntésben. Már várandós voltam első gyermekemmel, mikor az egyik munkatársam közölte: terhes, és nem akarják megtartani a babát, pusztán azért, mert már van két gyermekük, és nem akarnak többet. Mérhetetlenül szomorú voltam. Tudtam, hogy nem vagyok olyan helyzetben, olyan kapcsolatban vele, hogy megpróbáljam lebeszélni róla. Kétségbeesetten kerestem meg 1-2 embert azért, hogy imádkozzanak ezért a magzatért és misét is írattam érte. A szülők azonban végleges döntést hoztak, és elvetették a babát. Bár imádkoztunk érte, a Jóisten nem mentette meg a gyermek életét. Ennek ellenére hiszem, hogy az akkor elmondott imák meghallgatásra találtak, csak nem tudjuk még, hogy milyen módon.

Meghatározó élmény volt ez az életemben, mégsem kezdtem el ekkor még a lelki adoptálást. A kisgyermekes lét mellett nehezen tudtam imádkozni, féltem, hogy a vállalt tizedet nem tudnám mindig elmondani. A fordulópontot a 2019-es, XV. Váci Egyházmegyei Találkozón éltem meg, ahol már két gyerekes anyukaként, Olaj Anett tanúságtételét hallgatva potyogtak a könnyeim. Égetett a vágy, hogy tegyek valamit! Közel egy hónappal később, augusztus 4-én az oltáriszentségi Jézus jelenlétében elkezdtem az imádságot. Azóta folyamatosan, immár a 4. gyermekért mondom a rózsafüzért.

Az első 9 hónap vége felé közeledve felkerestem a bérmalányomat, Horinka Dórit, hogy nincs-e kedve neki is csatlakozni, kezdhetnénk együtt a következő időszakot. Ő azonnal igent mondott, május 4-én ő is és én is adoptáltunk lélekben egy-egy gyermeket. Legalábbis azt hittük… Azáltal, hogy együtt imádkoztunk, hatalmas ajándékokat kaptam rajta keresztül, és azóta vagyok biztos benne, hogy az imádságunkkal életeket mentünk. De erről szóljon már majd az ő tanúságtétele.

Dinnyésné Cseri Emi