-
Egyházközségi napközis tábor
Kedves Érdeklődők!
Örömmel hirdetjük, hogy idén megszervezésre kerül Egyházközségünkben egy napközis tábor azoknak a gyerekeknek, akik már elvégezték a 3. osztályt, de még nem kezdték el a 6. osztályt.
Az Egyházközség mondhatni a kezdetek óta aktív résztvevője a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség táborainak. A Covid-19 miatt elmaradó ottalvós gyerektábor úgy gondoljuk, nem csak a résztvevőknek, de a Kisebb Testvéreknek is hiányozni fog, így arra lettek a KT-k biztatva, hogy ha még nem tették, aktívan kapcsolódjanak be az egyházközségi táborok szervezésébe. Ezen az úton indult el az alább bővebben kifejtett egyházközségi táborunk, mely aktív szervezői között a Tápiós táborokból is jól ismert sülyi Kisebb Testvérek vannak jelen.
A tábor július 21. és 24. (kedd-péntek) között kerül megszervezésre a sülyi plébánián. Várhatóan reggel 8 és 9 óra között várjuk a gyerekeket és a programok délután 5 óra magasságában érnek véget. Igény szerint tudunk biztosítani korábbi illetve későbbi gyermek felügyeletet.
A résztvevők számára napi 3 étkezést biztosítunk (tízórait, meleg ebédet és uzsonnát). A meleg étkeztetésről a Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola konyhája gondoskodik.
Igyekszünk minél színesebb programot kínálni a gyerekeknek, lehet számítani akadályversenyre, sport foglalkozásokra, valamint kézműveskedésre. Mindezek mellett egy lelki ívet is magába foglal a tábor. Részletesebb programról a tábor előtt küldünk tájékoztatást.
A tábor infrastrukturális és egyéb hátterének a biztosításáról Egyházközségünk alapítványa, az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítvány gondoskodik.
A vírushelyzet miatt létrehozott jogszabályok betartása érdekében létszám korlátot kellett meghatároznunk, így arra biztatunk mindenkit, hogy aki komolyabban érdeklődik a tábor iránt, mihamarabb jelentkezzen.
Jelentkezési felület itt.
A tábor költsége 2.000.-Ft/fő/nap, mely magában foglalja a napi 3 étkezést és a táborhoz szükséges kellékek biztosítását (tisztító- és fertőtlenítőszerek, sporteszközök, kézműves foglalkozás…). Testvéri kedvezmény igénybevételére van lehetőség, mely azt jelenti, hogy kettő vagy több testvér esetén egy gyermek után kell teljes árat fizetni, a többi testvér napi díja 1.000.-Ft.
Sok szeretettel várjuk a gyerekeket!
Érdeklődni a tapiosuly.tabor@gmail.com címen vagy +36-30/643-0553 (Pelyhe Virág) telefonszámon lehet.
-
8. osztályosok hálaadó szentmiséje

-
Hirdetés 2020. június 14-21.
Vasárnap: Édesapákért, Egyházközségünk élő és elhunyt híveiért
Hétfő: Kókai család elhunyt tagjaiért
Kedd: 8. osztályosokért, továbbá élő és elhunyt családtagokért
Szerda: Egy család megtéréséért
Csütörtök: Nemzetünkért
Péntek: Jézus Szíve tiszteletére
Szombat: Berényi István és neje, Dobos Mária
Vasárnap: Ofella és Németh családért, továbbá Solti Andrásért, élő és elhunyt hozzátartozókértÚrnapján 10 órakor lesz szentmise, Szőlősön nem lesz szentmise, mindenki ide jöjjön. Úrnapi körmenetet megtartjuk. Minél többen vegyünk részt rajta. A sátorok készítőit kérjük, hogy készítsék el a sátrakat, s mindenki aki segíteni szokott, sőt újabb szervezők is segítsenek. Elsőáldozóink nem voltak, sajnos, a virágszirom hintés elmarad.
Kedden (június 16.) a 8. osztályosok hálaadó szentmiséje, a szentmise este 6-kor lesz.
Péntek (június 19.) Jézus Szíve ünnepe, a szentmise este 7-kor lesz.
Szombat (június 20.) Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe.Tervek szerint július 6-án kezdjük festetni a templomot belülről. 2.500.000.-Ft-ról kaptunk árajánlatot. Kérjük anyagi támogatásotokat. Akinek módjában áll, a templomban kihelyezett vasperselybe helyezheti el adományát.
A vírussal kapcsolatos rendkívüli helyzet Úrnapjával megszűnik, nem kell maszk, és megszűnnek az egyéb korlátozások is.
Isten éltesse az édesapákat és segítse őket, hogy jó keresztény édesapák legyenek.
-
Hirdetés 2020. június 07-14.
Vasárnap: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért, Ofella és Németh családért
Hétfő: Ifjúságért
Kedd: Családokért
Szerda: Hivatásokért
Csütörtök: Elhunyt szülőkért és születésnapra áldásért
Péntek: Veres család elhunyt tagjaiért
Szombat: Acsai János és neje, Csengődi Margit és élő, elhunyt hozzátartozókért
Vasárnap: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiértJúnius 13-án, szombaton este 6-tól 7-ig gitárosan bekapcsolódunk az eucharisztikus kongresszus szervezői által hirdetett világméretű szentségimádásba.
A szentmisén való részvételre továbbra is vonatkoznak a nyilvános helyeken való szabályok. Maszkot kell viselni, egymástól megfelelő távolságot kell tartani. Az idősek, betegek, vagy akik ilyeneket ápolnak, jól gondolják meg, hogy eljönnek–e, természetesen nekik nem kötelező részt venni a szentmisén. Bár a megszokott időpontban lesznek a szentmisék, de fogadjuk el, hogy nem a megszokott módon, mert zsúfolt térben nem végezhetünk szentmisét. Perselyezés a szentmise alatt nem lesz, az adományokat a kijáratnál levő kosárba kérjük, hogy tegyétek.
Jövő vasárnap Úrnapja, 10 órakor lesz szentmise, Szőlősön nem lesz szentmise, mindenki ide jöjjön. Úrnapi körmenetet megtartjuk. Minél többen vegyünk részt rajta. A sátorok készítőit kérjük, hogy készítsék el a sátrakat, s mindenki aki segíteni szokott, sőt újabb szervezők is segítsenek. Elsőáldozóink nem voltak, sajnos, a virágszirom hintés elmarad.
A vírus a templomba járásunknak is sok nehézséget okozott. Erősítsük meg a hitünket, és másokat is buzdítsunk, hogy legyünk hűségesek az Úr Jézushoz, és az Egyházhoz.
Tervek szerint július 6-án kezdjük festetni a templomot belülről. 2.500.000.-Ft-ról kaptunk árajánlatot. Kérjük anyagi támogatásotokat. Akinek módjában áll, a templomban kihelyezett vasperselybe helyezheti el adományát.
-
Hirdetés 2020. május 31. – június 07.
Vasárnap:Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért
Hétfő: Hálából szabadulásért, kegyelmekért
Kedd: Szentlélek kiáradásáért
Szerda: Ifjúságért
Csütörtök: Németh József lelki üdvéért és nemzetünkért
Péntek: Tisztítótűzben szenvedőkért
Szombat: Kormány és Szuhányi család élő és elhunyt tagjaiért
Vasárnap: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért, Ofella és Németh családértVasárnap (május 31.) Pünkösd ünnepe. Véget értek a májusi litániák. Kedden és pénteken reggel lesznek a szentmisék. Péntek első péntek, ezért este lesz a szentmise.
Csütörtökön, pénteken betegellátás. Csütörtökön (június 04.) Trianon emlék napja, fél ötkor megszólal a harang, csütörtökön nem este hétkor, hanem ötkor lesz a szentmise hazánkért. Nekünk hívő embereknek feladatunk az engesztelés a a mi és világ bűneiért.
Június 13-án, szombaton este 6-tól 7-ig gitárosan bekapcsolódunk az eucharisztikus kongresszus szervezői által hirdetett világméretű szentségimádásba.
A szentmisén való részvételre továbbra is vonatkoznak a nyilvános helyeken való szabályok. Maszkot kell viselni, egymástól megfelelő távolságot kell tartani. Az idősek, betegek, vagy akik ilyeneket ápolnak, jól gondolják meg, hogy eljönnek–e, természetesen nekik nem kötelező részt venni a szentmisén. Bár a megszokott időpontban lesznek a szentmisék, de fogadjuk el, hogy nem a megszokott módon, mert zsúfolt térben nem végezhetünk szentmisét. Perselyezés a szentmise alatt nem lesz, az adományokat a kijáratnál levő kosárba kérjük, hogy tegyétek. Július 6-án kezdjük templomunk kifestését belülről.
A gyóntatószékben való gyónást problémássá teszi, hogy mindenkinek fertőtlenítenie kell a kezét. A pince előtt van két szék gyóntatásra, ott gyónjunk. Bármikor, bárki templom körül is kérhet gyóntatást, ha találkozunk.
-
Hirdetés 2020. május 24-31.
Vasárnap:
reggel: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért, Bozsikné Kecser Katalin lelki üdvéért
este: Isten irgalmáért
Hétfő: Hálából jótevőkért
Kedd: Dinnyés István lelki üdvéért
Szerda: Ifjúságért, egy család megtéréséért
Csütörtök: Élő és meghalt magzatokért, egy édesanyáért és kisfiáért
Péntek: Tisztítótűzben szenvedőkért
Szombat: Szentlélek kiáradásáért és hálából a Szűzanya oltalmáért
Vasárnap:
reggel: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért
este: szabadVasárnap (május 24.) az Úr Jézus mennybemenetelének ünnepe, jövő vasárnap Pünkösd ünnepe.
A hétköznapi és vasárnapi szentmisék a szokott időpontokban fognak kezdődni. Most a májusi litánia miatt, mindig este van szentmise. Szombat este vasárnapi mise lesz (elővételezett szentmise), vasárnap (2020. május 24.) lesz délelőtt fél 9-es és esti szentmise is, de jövő vasárnaptól elmarad, 10 órakor Szőlősön és Gombán is szentmisét mutatunk be. Ismét helyreáll a szentmise látogatási kötelezettség.
A szentmisén való részvételre továbbra is vonatkoznak a nyilvános helyeken való szabályok. Maszkot kell viselni, egymástól megfelelő távolságot kell tartani. Az idősek, betegek, vagy akik ilyeneket ápolnak, jól gondolják meg, hogy eljönnek–e, természetesen nekik nem kötelező részt venni a szentmisén. Bár a megszokott időpontban lesznek a szentmisék, de fogadjuk el, hogy nem a megszokott módon, mert zsúfolt térben nem végezhetünk szentmisét. Perselyezés a szentmise alatt nem lesz, az adományokat a kijáratnál levő kosárba kérjük, hogy tegyétek. Július 6-án kezdjük templomunk kifestését belülről. A templomtakarítókat szeretettel kérjük, hogy kezdjék újra a templom takarítását.
Szombaton (2020. május 30.) Apor Vilmos vértanú püspök ünnepe.
Nekünk hívő embereknek feladatunk az engesztelés a mi és a világ bűneiért.
Szombaton este fél hattól dicsőítő szentségimádás, gyónási lehetőség lesz templomunkban. A gyóntatószékben való gyónást problémássá teszi, hogy mindenkinek fertőtlenítenie kell a kezét. A pince előtt van két szék gyóntatásra, ott gyónjunk. Bármikor, bárki templom körül is kérhet gyóntatást, ha találkozunk.
-
Hirdetés 2020. május 17-24.
Vasárnap: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért, kiemelve Szabó Illés, édesapja István, édesanyja Mária és testvére Rozália, Cseri István, Szűcsi Mária és fiuk István, élő és elhunyt hozzátartozókért
Hétfő: Hálából, Betegekért
Kedd: Gyermekekért, magzatokért
Szerda: Anyagi gondokkal küszködőkért
Csütörtök: Botka család élő és meghalt tagjaiért
Péntek: Egy édesapa lelki üdvéért, Orvosokért, ápolókért, Szent Rita tiszteletére
Szombat: Szűzanya szándékára, tisztítótűzben szenvedőkért
Vasárnap: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért, kiemelve Bozsikné Kecser KatalinPüspök atyától rendelkezés jött, hogy 2020. május 18-tól (hétfő) ki lehet nyitni a templomokat, és folytathatódnak a szokott szentmisék. 2020. május 17-én (vasárnap) a szokott módon, még online közvetítjük a templomunkban bemutatott szentmisét.
A püspöki rendelkezés a szentmisén felolvasásra kerül.
A hétköznapi és vasárnapi szentmisék a szokott időpontokban fognak kezdődni. Most a májusi litánia miatt, mindig este lesz a szentmise. Szombat este vasárnapi mise lesz (elővételezett szentmise), jövő vasárnap (2020. május 24.) lesz délelőtt fél 9-es és esti szentmise is, 10 órakor Szőlősön és Gombán is szentmisét mutatunk be. Ismét helyreáll a szentmise látogatási kötelezettség.
A szentmisén való részvételre továbbra is vonatkoznak a nyilvános helyeken való szabályok. Maszkot kell viselni, egymástól megfelelő távolságot kell tartani. Az idősek, betegek, vagy akik ilyeneket ápolnak, jól gondolják meg, hogy eljönnek–e, természetesen nekik nem kötelező részt venni a szentmisén. Bár a megszokott időpontban lesznek a szentmisék, de fogadjuk el, hogy nem a megszokott módon, mert zsúfolt térben nem végezhetünk szentmisét. A templomtakarítókat szeretettel kérjük, hogy kezdjék újra a templom takarítását.
Nekünk hívő embereknek feladatunk az engesztelés a mi és a világ bűneiért.
Jövő vasárnap (2020. május 24.) az Úr Jézus mennybemenetelének ünnepe.
A szőlősi kápolnát látogató testvéreinknek szóló külön hirdetés:
A szőlősi hívek figyelmébe ajánljuk a következőket. A járványügyi helyzetre való tekintettel, a szőlősi kápolnában a szűk hely miatt – ahol hála Isten viszonylag sokan vesznek részt a szentmisén – a zsúfoltság veszélye fennáll, ami nem felel meg az egyházi és állami előírásoknak. Nagyon szépen kérünk benneteket, hogy türelemmel és fegyelemmel, megértéssel és sértődés nélkül viseljétek a megpróbáltatásokat. Ezért úgy döntöttünk, ha sokan jönnek össze, akkor nem végzünk szentmisét, de a kápolna előtt áldoztatunk és megbeszéljük a következő vasárnapi szentmise feltételeit. Eldöntjük, hogy hány személy lehet a kápolnában, aki később jött, kint maradhat, és őket is megáldoztatjuk.
Püspök atya, és az állami rendeletek szerint, aki 65 évnél idősebb, és a betegek, még ne vegyenek részt a szentmisén. Szenteltvíztartóban továbbra sincs szenteltvíz, és az állami rendeletek alapján tartsuk be a távolságot és használjunk lehetőleg maszkot.
-
Hirdetés 2020. május 10-17.
Vasárnap: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért, Kiss Balázs lelki üdvééért
Hétfő: Betegekért
Kedd: Gyermekekért, magzatokért
Szerda: Anyagi gondokkal küszködőkért
Csütörtök: Bálint, Vastag, és Hegyi család élő és elhunyt tagjaiért
Péntek: Orvosokért, ápolókért
Szombat: Hálából 50. házassági évfordulóra
Vasárnap:Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért, kiemelve Szabó Illés, édesapja István, édesanyja Mária és testvére Rozália, Cseri István, Szűcsi Mária és fiuk István, élő és elhunyt hozzátartozókértTemplomunkban a nyilvános liturgia még mindig szünetel. A vasárnapot szenteljük meg valamiképpen (pl. TV mise, szentírás olvasás, hosszabb ima, vallásos témáról beszéljünk, rászorulók megsegítése stb.)! Vasárnaponként 10 órakor szentmisét közvetítünk templomunkból az egyházközségi Facebook-oldalon.
Zárt ajtó mellett minden nap misézünk, aki akar, kérhet szentmise szándékot a plébánián, vagy telefonon (06-20/521-0654). A hitoktatást kövessük figyelemmel az iskolai oktatás keretében. A szentmisék most az egész egyházközségért kerülnek felajánlásra minden nap, aki akar, lélekben bekapcsolódhat, és felajánlhatja saját szándékaira.
Május a Szűzanya hónapja. Májusban mindig este mondjuk el a szentmisét, és minden este elimádkozzuk a májusi litániát.
Reménykeltő, hála a jó Istennek a lazításokért. Az Úr segítse hozzá Pest megyét és Pestet is, hogy itt is elkezdődjenek a könnyítések. Nekünk hívő embereknek feladatunk az engesztelés a a mi és a világ bűneiért.
-
Jó helyre kerül! – Rendelkezés az adó 1+1 százalékáról
Kedves adózók!
Tisztelettel arra kérünk Benneteket, hogy adótok 1+1 százalékával támogassátok
- Magyar Római Katolikus Egyházunkat, technikai száma: 0011,
- és az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítványt, amely a Sülysáp I. /Tápiósüly/ plébánia alapítványa. Adószáma: 19180117–1–13.
A megjelölt támogatandókról tájékozódhattok honlapunkon, illetve a katolikus.hu, és a tapio.hu honlapokon.
-
Szűzanya és édesanyáink, nagymamáink köszöntése
Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat.
Ha egy gondolatban össze kellene foglalni az Evangéliumok iránymutatását a tevékenységeinkre vonatkozóan, valószínűleg Mária mondata lenne a megfelelő, amit a kánai menyegzőn a szolgáknak mondott Jézusra mutatva: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” /Jn 2,1-11/.
A következő 3 kis kézműves feladat, emlékeztethet minket arra, mennyit köszönhetünk édesanyánknak és mennyei édesanyánknak, aki az első feltétel nélküli emberi „igen” volt a Mennyei Atya üdvözítő tervére.
/Szabó László/