Országszerte március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kezdik el a lelki adoptálást, ami így december 25-ig, Karácsonyig tart. Az imádkozók vállalják, hogy kilenc hónapon keresztül mondanak egy adott imádságot egy tized rózsafüzérrel együtt, egy veszélyben lévő magzatért. A hirdetések és megosztások után már többen megkerestek minket – nem csak az egyházközségből –, hogy csatlakoznak ehhez az imaszolgálathoz. Hála érte Istennek!

Alább egy újabb tanúságtétel olvasható az életvédelemmel kapcsolatban, ezúttal Dósa Dóri osztja meg velünk tapasztalatait. Ajánljuk szeretettel!

Régóta érdekel az életvédelem, de soha nem tudtam mit is tehetnék igazán a veszélyben lévő magzatokért. Aztán Emitől hallottam a lelki adoptálásról. 2020 nyarán a kisebb testvér táborban beszélt az élményeiről és az ő tanúságtétele bennem is megmozgatott valamit, bár ennek ellenére még sokáig nem mertem elköteleződni kilenc hónapra. Később Dóri is mesélt erről a szolgálatról, és akkor már tudtam, hogy én is szeretném elkezdeni. Végül újévi fogadalomként kezdtem bele 2021 januárjában. Azt hiszem, akkor még nem tudtam mire is vállalkozom igazán.

Eleinte nagyon lelkesen imádkoztam minden egyes nap a rózsafüzért, azonban ahogy telt az idő, egyre többször éltem meg teherként, sokszor nehezen tudtam magam rávenni az imára. Végül mindig ugyanazokkal a mondatokkal találtam szemben magam: ha én ilyen könnyen lemondok erről a magzatról, akkor mit várhatok az édesanyjától? Ha én abbahagyom, és nem imádkozom érte, akkor vajon ki fog? Vajon lesz valaki, akinek fontos lesz az ő élete? Ezekben a pillanatokban újra és újra megerősítést és bátorítást kaptam a folytatásra, hogy ezt nem lehet csak úgy abbahagyni, ez nem csak egy „újévi fogadalom”, amit vagy betartok, vagy sem. Itt egy gyermekről van szó, akinek mindennél jobban szüksége van az imáimra. Miután ezt felismertem, sokkal nagyobb elszántsággal kezdtem bele az imákba. Nemcsak a rózsafüzér imádkozása, de a személyes imaéletem minősége is megváltozott, mélyebbé és fontosabbá vált.

A kilenc hónap lezárása pedig nem is történhetett volna méltóbb módon. Ugyanis pont a lélekben adoptált gyermek születésnapján, 2021. október 9-én tartották Vácon az Életvédő szakmai napot, amin én is részt vehettem. Az ott hallottak még inkább megerősítettek abban, hogy nem volt hiába ez a kilenc hónap, és hogy mekkora szüksége is van a veszélyeztetett gyermekeknek és családjaiknak az imára.

Azóta már a második gyermekért imádkozom a rózsafüzért minden egyes nap. Hiszem, hogy az imának ereje van, hiszem, hogy minden gyermeknek joga van megszületnie. És hiszem, hogy ezzel az imaszolgálattal sokat tudunk tenni a veszélyben lévő magzatokért.

Dósa Dóri

Egy tövissel körbefont bölcső

Én Emi bátorítására kezdtem el a lelki adoptálást, 2020. májusában. Akkoriban lelkileg, imaéletileg egy nehezebb időszakot éltem meg, s bár lelkiismeretesen elmondtam minden nap az imát, ez nem igazán ment lélekből, inkább csupán kötelességtudatból csináltam. Erre az időszakra visszaemlékezve kész csoda, hogy elkezdtem egyáltalán. Éppen emiatt nem volt könnyű a rendszeresség, arról nem is beszélve, hogy akkoriban azt hittem, egy teljes rózsafüzért kell imádkozni…:)

Ilyen módon imádkoztam nagyjából 2,5 hónapig, s ezt követően jött egy fordulópont. Abban az évben a kisebb testvér táborban volt egy szentségimádás, ahol a Szentlélek hihetetlen módon megmutatta magát a közösség tagjainak. Nagyon sokan számoltak be különféle istenélményekről, amelyeket ekkor átéltek, azonban én itt is azt éreztem, nem kaptam semmit. A szentségimádás után, késő éjszaka még fent maradtam a kápolnában, s elkezdtem imádkozni az aznapi rózsafüzéremet. Az imádság közben a Jóisten megajándékozott egy üzenettel, amit egy képsor formájában kaptam meg:

Egy bölcsőben fekvő kisbaba jelent meg előttem. A bölcső körül volt fonva egy tövis ággal, s a jobb oldalán egy ördög-szerű alak jelent meg piros színnel, a baloldalán pedig a Szűzanya alakja, kék színnel. Ezt követően a két szín elkezdett összemosódni, majd amikor kitisztult a kép, csupán a kék színnel ábrázolt Szűzanya alakja maradt meg, a bölcsőről pedig eltűnt a tövis ág.

Ezen a hatalmas ajándékon túl még kaptam egy másik üzenetet is az első kilenc hónap során, mégpedig azt, hogy nem csupán egy kisbabáért imádkozom, hanem egy ikerpárért.

Ezeket az élményeket követően az imaéletem 180 fokos fordulatot vett, s sokkal személyesebbé vált. Ismét éreztem, hogy az imának ereje van, hiszen Isten megüzente: Mária ott van, harcol értünk, és győzni fog! Ezzel együtt ez volt az a pont is, amikortól szívügyemmé vált az életvédelem kérdése, s igyekszem a lelki adoptálás mellett a saját környezetemben tevékenyen részt venni a magzatok jogaiért folyó küzdelemben.

Horinka Dóri

Országszerte március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kezdik el a lelki adoptálást, ami így december 25-ig, Karácsonyig tart. Az imádkozók vállalják, hogy kilenc hónapon keresztül mondanak egy adott imádságot egy tized rózsafüzérrel együtt, egy veszélyben lévő magzatért. Hárman, jómagam, Horinka Dóri és Dósa Dóri rendszeresen vállaljuk ezt az imaszolgálatot, és tanúságtételeinkkel buzdítva szeretnénk másokat is meghívni erre.

Már gimnazista koromban megfogalmazódott bennem a szándék, hogy valamit tegyek az abortusz ellen. Azonban ez sokáig csak szándék maradt. Az hamar világossá vált számomra, hogy a hivatásom nem fog szorosan ehhez kapcsolódni. Egy idő után pedig a lelki adoptálás lehetőségével is találkoztam. Mégis el kellett telnie még egy kis időnek, tapasztalatokat kellett szereznem, mielőtt ebbe belevágtam volna.

Konkrét események befolyásoltak ebben a döntésben. Már várandós voltam első gyermekemmel, mikor az egyik munkatársam közölte: terhes, és nem akarják megtartani a babát, pusztán azért, mert már van két gyermekük, és nem akarnak többet. Mérhetetlenül szomorú voltam. Tudtam, hogy nem vagyok olyan helyzetben, olyan kapcsolatban vele, hogy megpróbáljam lebeszélni róla. Kétségbeesetten kerestem meg 1-2 embert azért, hogy imádkozzanak ezért a magzatért és misét is írattam érte. A szülők azonban végleges döntést hoztak, és elvetették a babát. Bár imádkoztunk érte, a Jóisten nem mentette meg a gyermek életét. Ennek ellenére hiszem, hogy az akkor elmondott imák meghallgatásra találtak, csak nem tudjuk még, hogy milyen módon.

Meghatározó élmény volt ez az életemben, mégsem kezdtem el ekkor még a lelki adoptálást. A kisgyermekes lét mellett nehezen tudtam imádkozni, féltem, hogy a vállalt tizedet nem tudnám mindig elmondani. A fordulópontot a 2019-es, XV. Váci Egyházmegyei Találkozón éltem meg, ahol már két gyerekes anyukaként, Olaj Anett tanúságtételét hallgatva potyogtak a könnyeim. Égetett a vágy, hogy tegyek valamit! Közel egy hónappal később, augusztus 4-én az oltáriszentségi Jézus jelenlétében elkezdtem az imádságot. Azóta folyamatosan, immár a 4. gyermekért mondom a rózsafüzért.

Az első 9 hónap vége felé közeledve felkerestem a bérmalányomat, Horinka Dórit, hogy nincs-e kedve neki is csatlakozni, kezdhetnénk együtt a következő időszakot. Ő azonnal igent mondott, május 4-én ő is és én is adoptáltunk lélekben egy-egy gyermeket. Legalábbis azt hittük… Azáltal, hogy együtt imádkoztunk, hatalmas ajándékokat kaptam rajta keresztül, és azóta vagyok biztos benne, hogy az imádságunkkal életeket mentünk. De erről szóljon már majd az ő tanúságtétele.

Dinnyésné Cseri Emi